A Mérleg hava kapcsolatainkra irányítja a figyelmet. Rávilágít együttműködő képességünkre, békésebben, harmonikusabban kompromisszum készebben tudunk viszonyulni másokhoz, megtanulhatjuk, hogy kell saját érdekeink mellett mások szempontjaira is figyelemmel lenni. Jó az időszak alkotásra, művészeti tevékenységekre, de stratégiai kérdések és konfliktusos helyzetek rendezésére, s bármilyen együttműködésre is.
Az október 23-án kezdődő Skorpió időszakban elfojtott, meg nem élt vágyaink kerülnek felszínre. A megismerés csak az első lépés, érdemes „dolgozni” azon, amit találunk. Minden olyan helyzet is lezárásra kerül – önként vagy kényszer hatására – ami a jövő szempontjából már nem szolgál tanulsággal, fejlődési lehetőséggel. A veszteségélmény lehet fájdalmas.
Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.
KOS
Vizsgáld meg a családi, baráti, kollegiális kapcsolataidat! Gondold végig, megvan-e az egyensúly az „adok-kapok” között, figyelsz-e eléggé a másikra. Lehet, hogy most meg kell kötnöd egy-két kompromisszumot, hogy helyreállíthasd a bizalmat. Hidd el, nem dől össze a világ, ha nem minden úgy történik, ahogy akarod. A békésebb megoldásokra a hó első felében van több esély, de ekkor sem úszod meg mély és komoly beszélgetések nélkül. Anyagi kérdések is felmerülhetnek, úgy a magán-, mint az üzleti kapcsolataidban, ezeket muszáj lesz tisztázni. De nem csak ezeket kell majd rendezni, ahogy megyünk bele a skorpiós időszakba, úgy kerül egyre több tisztázandó dolog a felszínre.
Aszcendens
Többnyire a saját fejed után mész és egyáltalán nem érdekelnek a következmények. Csakhogy ezt nem mindig teheted meg, másokért is felelősséggel tartozol. Most például a párod és családod segítenek megtapasztalni, milyen fontos, hogy tudj kompromisszumot kötni és a saját érdekeid mások mögé vagy mellé helyezni. Hitel-, örökség-, vagy bármilyen anyagi ügyben is jöhet fordulat a hónap közepén..
BIKA
Elsősorban munkahelyi kapcsolataid igényelhetnek a szokottnál nagyobb energia-befektetést. Lesznek vívódásaid, akarom-nem akarom helyzetek, ahol mérlegelned kell. Ilyenkor érdemes végiggondolnod, megéri-e megalkudni, mennyi kompromisszumra kényszerülsz. Első körben az együttműködő kommunikáció hozhat megoldást, később már nem biztos, hogy elég lesz. Döntéshelyzetben mindenesetre érdemes hallgatni a megérzéseidre, jó tanácsadók lehetnek. A szeptember óta ismét a Bakban járó, s most előre induló Plútó helyzetek lezárásában is segít, ha már nincs más lehetőség, ez is egy járható út lehet. A skorpió energiák a párkapcsolatod is más színben láttatják, 17-ig a Vénusz hozhat erős érzelmeket, később a Merkúr és a Nap segít új fókuszokat, kapaszkodókat találni egymáshoz.
Aszcendens
Munkahelyi sikered most főleg azon múlik, képes vagy-e együttműködni, közös nevezőre jutni kollégáiddal, s elég rugalmasan kezeled-e a váratlan helyzeteket, melyekre most bőséggel számíthatsz. A 17-ig szemben járó Vénusz, majd a Nap az egyéb kapcsolataidat is nagyító alá teszi. Szeretsz-nem szeretsz kérdések éppúgy felmerülhetnek, mint az, hogy mennyire érzed biztonságban magad a párod vagy üzleti partnered mellett. 14-e környéke lesz a fordulópont. Nem ússzátok meg a mélyenszátntó beszélgetéseket.
IKREK
A jegyedben járó Jupiter visszafordul, a Plútó viszont megindul előre. Hinned kell magadban, a tudásodban és bölcsességedben és leginkább a saját igazadban, csak ez tud átlendíteni azokon a kríziseken, amit a Plútó generál. 14-e lehet fordulópont, egy helyzet lezárása ugyan új célt, jövőképet ígér, de cserébe valószínűleg le kell mondanod valamiről, ami eddig fontos volt. A Mérlegben járó Nap másokhoz fűződő viszonyod is megméretteti. Olyan élethelyzetek várhatók, ahol muszáj lesz végiggondolnod, mennyire harmonikusak a kapcsolataid, képes vagy-e eléggé másokra figyelni, kompromisszumokat kötni, ha arra van szükség. Minden típusú – magán- és üzleti – együttműködés is támogatott. Csodás szerelemre is van kilátás, de fellendülhet a vállalkozásod is.
Aszcendens
Most nagyon komolyan megérinthet a szerelem. 8-a és 13-a is potenciális nap arra, hogy megtaláld, akit oly régóta keresel. A vállalkozásod is új lendületet kaphat, ha gondolkodtál fejlesztésben, érdemes most elindítanod, a fenti napok a legalkalmasabbak rá. 8-a környéke anyagilag is komoly lehetőségeket hozhat. Igaz, nem ingyen adják a pénzt, hanem meg kell dolgoznod érte, de a végén elmondhatod majd, hogy megérte. A külföldi utakkal, munkákkal viszont meggyűlhet a bajod 28-a körül, ha nem figyelsz eléggé.
RÁK
A még másfél hónapig szemben járó Plútó változásokat, gyökeres átalakulást generáló eseményeket hozhat. Sorsválasztásod révén gyakran kerülsz olyan élethelyzetbe, ami segít kifejleszteni magadban az együttérzést, megtanulhatod, hogy tudsz másoknak testi, lelki támasza lenni. Ennek fő terepe most otthonod, párkapcsolatod lesz, de a külvilágból, a társadalomból is érkezhet olyan impulzus, ami segítségnyújtásra, összefogásra késztet. Az út mérleg és skorpió energiákkal van kikövezve, vagyis megoldás, közös nevező csakis teljes őszinteséggel születhet. Érdemes minden eddig szőnyeg alá söpört problémát, sérelmet, érzést a felszínre hozni, megbeszélni és tisztázni.
Aszcendens
A családi békéhez gyakran kell kompromisszumot kötnöd. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vállalod a saját véleményed, sokkal inkább, hogy megérted a másik érzéseit, vágyait. Most is adódik majd olyan helyzet, amit el kell elsimítanod, de most jóval határozottabban kell kiállnod az igazad mellett, és valószínűleg döntéshelyzetbe is kényszerülsz. Főleg 6-a és 14-e körül várható feszültség. Más területen viszont úgy érezheted, hogy a tenyerén hord a sors, a szerelmed, gyermeked vagy vállalkozásod szerezhet felejthetetlen pillanatokat 8-a környékén.
OROSZLÁN
Uralkodó bolygód, a Nap 23-ig jár a Mérleg jegyében. Ez idő alatt a kapcsolataid, másokhoz fűződő viszonyod kellene felülvizsgálni, működőképessé tenni. Gondold végig a kommunikációdat, mennyire vagy kompromisszumkész, lojális másokkal, nem túl rámenős, lekezelő-e a stílusod. Ezek mind nehezítik a normál kapcsolattartást. Testvéreddel, szűkebb és tágabb családoddal is lehetnek tisztázni való helyzetek, törekedj arra, hogy ezeket korrekten oldd meg. Könnyebb, ha a vitatott helyzetet a másik szemszögéből is szemügyre veszed. A saját célok most egyébként is hátrébb sorolódnak, sokkal fontosabb lesz, hogy az életedbe lépő helyzetekre másokkal együtt találj megoldást.
Aszcendens
Uralkodó bolygód a Nap 23-ig a kapcsolataidat hivatott megvilágítani. Nézd meg, milyen elvek mentén működnek, mennyire egyenrangúak, kell-e kompromisszumot kell kötnöd ahhoz, hogy fenntarthasd őket. Ezeket most az érintettekkel is jó lenne tisztázni. A 13-ig Mérlegben járó Merkúr a kulturált, diplomatikus megoldásokat támogatja, később viszont már lelkileg próbálhattok meg nyomást gyakorolni egymásra. Főleg a családban kell felkészülnöd komoly döntésekre, beszélgetésekre. 6-a és 13-a szorítja ki a.megoldást.
SZŰZ
A mérleg Nap érzelmi, kapcsolati kérdéseket feszeget, de anyagi dolgaid és együttműködési készséged is fóuszba kerülhet. Ez korántsem jelenti azt, hogy a problémákat a szőnyeg alá kellene söpörni. Sőt! Épp a konfliktusok megbeszélése tudná az ellentéteket elsimítani és a békét meghozni! Első körben nézz egy kicsit magadba és gondold végig, mitől nem működnek a magánéleti- és üzleti kapcsolataid, csak ezután keresd kívül az okokat! Az időszak hozhat új anyagi lehetőségeket, együttműködéseket, fontos ismeretségeket is. 14-e környéke ígéri a legtöbb változást. Nem biztos, hogy olyan formában alakulnak a dolgok, ahogy tervezted. Két dolgot tehetsz, vagy elfogadod, vagy harcolsz - utóbbi esetben ne számíts könnyű menetre.
Aszcendens
Most érzelmi- és anyagi biztonságod lesz a legfontosabb. Szerencsére a karriered felfelé ível, így elvileg az utóbbival nem lesz gond - főleg 8-a és 14-e hozhat plusz bevétellel járó lehetőségeket. A kapcsolati hálódat viszont lehet, hogy újra kell gondolnod. A magán- és az üzleti életedben is lehetnek olyanok, akiktől jobb lenne megválni - erre a hó közepe lesz a legalkalmasabb. Utazási- vagy tanulmányi lehetőség is adódhat.
MÉRLEG
A Merkúr 13-ig, a Nap a 23-ig jár a jegyedben. Próbálj jó kapcsolatokat kiépíteni - most a szokottnál is könnyebben tudsz utat találni másokhoz. Ez most különösen jól jön, mert egyre fontosabb, hogy a magán- és üzleti életedben is szövetségesekre lelj. Ha aktuális egy utazás, vagy egy tovább-vagy átképzés, azt is érdemes mostanra időzíteni - 13-a a legjobb időpont. Lehet, hogy régi lehetőségek is újra szembejönnek, érdemes komolyan venni még akkor is, ha netán költözéssel, vagy a megszokott életed feladásával járnak. Változás állhat be az pénzügyeidben is, a jobb anyagi feltételek lehetősége egy esetleges munkahelyváltásnál is lehet motiváció. Nem várt fordulat jöhet egy hitel, kölcsön kapcsán is.
Aszcendens
Ne másoknak akarj megfelelni! Tanuld meg a saját utad járni és fogadd el magad olyannak, amilyen vagy! Ez épp elég ahhoz, hogy az életed boldog és harmonikus legyen, ráadásul magabiztossá is tesz. Erre most főleg a pénzügyeid intézéséhez lesz szükség. A hó közepén - egy munkahelyi probléma miatt - váratlan helyzet állhat elő, és újra kell gondolnod a költségvetésedet. A kiutat egy külföldi lehetőség, egy tovább- vagy átképzés jelentheti, de ha van olyan tudásod, amit át tudsz adni, akkor a tanítást is érdemes fontolóra venned.
SKORPIÓ
Sok fájdalmas élményt szereztél a kapcsolataidban. A sebek egész addig nehezen gyógyulnak, amíg nem érted meg, miért esel mindig ugyanabba a csapdába. 17-ig a jegyedben jár a Vénusz, újra kapsz egy kis érzelmi impulzust. Ha van párod, újraélhetitek szerelmetek legromantikusabb napjait, ha nincs, indulj el, megkeresni, kivel lennél boldog. A mérleg energiák is ezt szorgalmazzák, de nem csak a magánéletedben kellene a megfelelő partnert megtalálni, egyéb területeken is sikeresebb lennél, ha nem minden csatát egyedül akarnál megvívni, hanem magad mellé állítanál egy jó kis csapatot. A Skorpióba lépő Merkúr és Nap már a saját céljaid segíti. Boldog születésnapot!
Aszcendens
Színes és változatos időszakra számíthatsz. A Vénusz 17-ig jár a jegyedben, s azokat a rejtett érzelmeket hozza felszínre, amiket nem tudsz vagy nem szeretsz vállalni. Az ok mi más lehetne, mint a szerelem, ami 4-e környékén érinthet meg a legerőteljesebben. Anyagilag is stabilizálódhat a helyzeted, ha van vállalkozásod, fellendülhet a forgalmad. A Merkúr 13-ától segít rendezni a gondolataidat, de a kapcsolatépítés is könnyebb lesz, A 23-án jegyedbe lépő Nap a cselekvőképességet adja a kezedbe.
NYILAS
Május vége óta a kapcsolataidon van a fókusz. Mindig más oldalról kerül megvilágításba, mi mozgatja őket, milyen a viszonyod másokhoz, milyen érzelmek, érdekek vannak a háttérben. Saját magadról is bőven gyűjthetsz tapasztalatokat attól függően, életednek melyik területéről és milyen aspektusban kerülsz kapcsolatba velük. A mérleg időszakban együttműködő- és kompromisszumkészséged lesz megmérettetve, elsősorban barátaidon, csoport-élményeiden keresztül kaphatsz róluk tükröt, de a 17-én jegyedbe lépő Vénusz szeretet-kapcsolataidat is nagyító alá teszi. Jól jönnek a skorpiós energiák, segítenek elengedni mindazt, akire, amire a továbbiakban már nem lesz szükséged. Jó, ha visszavonulsz egy kicsit, és átgondolod az elmúlt időszakot, nézd meg, mit értél el, merre kell az utad vennie.
Aszcendens
A mérleg energiákat szereted, jól tudsz vele kapcsolódni másokhoz. Ez a szokottnál is fontosabb, mióta uralkodó bolygód, a Jupiter veled szemben jár. Elsősorban közösségi élményekre vágysz, most kiemelt szerephez jutnak a barátok vagy az olyan csoportok, ahol hasonló gondolkodású és érdeklődésű emberek között mozoghatsz. A hónap közepe a legenergikusabb. A 17-én jegyedbe érkező Vénusz a szerelmet is meghozza. Az intenzív érzelmeknek a párod is örül, de ha új kapcsolatra vágysz, érdemes egy kicsit jobban körülnézned a munkahelyeden vagy a baráti társaságodban.
BAK
A mérleg energiák mindig harmóniára töreksznek. Nézd meg, életed melyik területén billentél ki az egyensúlyodból, melyik kapcsolatod kíván a szükségesnél több kompromisszumot, s hol kellene neked nagyobb együttműködő készségről tanúbizonyságot tenni. Ezek most mind korrigálhatók. Nem erőből, sokkal inkább a másik fél igényeire ráhangolódva, az ő szempontjait is megértve, figyelembe véve. Régi helyzetek, kapcsolatok is felszínre – és lezárásra – kerülnek, ezzel együtt nagyon mélyről jöhetnek fel érzelmek, sérelmek, félelmek. Egy komoly tisztító folyamat zajlik majd. A hó eleje a legerősebb energetikájú, de az egyre erősödő skorpió energiák később is sok tennivalót adnak.
Aszcendens
Komolyan le kell ülnöd a pároddal, hogy megbeszéljétek a közös a jövőtöket Még akkor is, ha a szemben járó Mars meglehetősen határozott véleményt képvisel, így számíthatsz rá, hogy az orrod alá dörgöli az összes olyan sérelmet, amit eddig nem mondott el neked. A mérleg energiák a karrieredet érintik, a hó kétharmadában ott tudsz kitűnni, előrébb jutni, különösen a hónap közepe hozhat komoly sikereket. A vállalkozásodban viszont váratlan helyzet adódhat, az anyagi döntéseket alaposan fontold meg!
VÍZÖNTŐ
A személyes bolygók nagy része a Mérleg és Skorpió jegyében jár. Most kellene helyre tenni és/vagy elengedni mindazt, ami már nem működik az életedben. Elsősorban a kapcsolataidban érdemes körülnézni. Döntsd el, kivel tudsz és akarsz együtt lenni, együtt dolgozni s kivel nem. S persze azt is érdemes végiggondolni, te mennyire vagy együttműködő, tudsz-e kompromisszumot kötni, ha szükséges. A skorpió energiák nem csak mélyre temetett érzelmeket hoznak a felszínre, segítenek megtalálni, megérteni a problémák okát is. A döntéseidet is érzelmi alapon fogod meghozni, vagyis korántsem biztos, hogy reálisak lesznek. Az időszak a karrieredet is beindíthatja, új lehetőségeket, kihívásokat hozhat. Különösen 6-a környéke lehet ígéretes.
Aszcendens
Ahhoz, hogy fejlődni tudj, tapasztalatok kellenek – kellemesek, kellemetlenek is. Ez az időszak erre alkalmas – szellemi és fizikai kalandokra, tanulásra, beszélgetésekre. Szerelemre, a vállalkozásod fellendülésére, utazásra, tanulmányokra a hónap közepén számíthatsz - ezek az élmények mind feltöltenek, pozitívan hatnak rád. A munkahelyeden viszont lehetnek konfliktushelyzetek, például az anyagiak miatt, ezeket próbáld meg a lehető legdiplomatikusabban rendezni.
HALAK
Uralkodó bolygód, a Jupiter visszafordul, a Plútó viszont megindul előre. Megkezdődik a „végjáték”, lezárul az elmúlt 16 év bak időszaka. A folyamat legintenzívebb része másfél éve kezdődött. Gondold végig, mi történt azóta, mi az, amit végleg el kéne engedned ahhoz, hogy (végre) felszabadulhass, új életet kezdhess. Hogy könnyebb legyen, régi helyzetek is visszatérhetnek, nyomatékossá teszik, milyen változásokra van szükség. Szövődhetnek új kapcsolatok is, de leginkább a meglévők kerülnek mérlegre. Aktuálissá válik néhány kérdés megválaszolása – tudsz-e egy adott kapcsolatban saját magad lenni, fel mered, fel tudod-e vállalni az érzéseidet, gondolataidat. Ha korábban nem is, 23-ától a skorpió energiák már elvárják, hogy végre tiszta vizet önts a pohárba.
Aszcendens
A mérleg energiákat elsősorban önvizsgálatra tudod használni. Vizsgáld meg, mennyire tudsz kapcsolódni másokhoz, mennyi benned az együttműködési készség, békében vagy-e magaddal. Lehetnek olyan konfliktushelyzetek - a szerelmeddel, gyermekeddel, esetleg a vállalkozásodban -, amik ráébresztenek arra, hogy ezzel még dolgod van. A segítséget a családtól kaphatod. Örökség- és hitelügyek végére is pont kerülhet a hónap közepén, pozitíív előjellel.