Április 19-ig a Nap a Kos jegyében jár, aztán átlép a Bikába.
A Kos időszak a megújulás ideje. Önmegvalósítási törekvéseink életünk számos területén indíthatnak el változást. Minden energiánkkal azon vagyunk, hogy a céljainkat megvalósítsuk.
A Bikába lépő Nap már sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. Új dolgokba most nehezebben kezdünk – hacsak külső körülmények rá nem kényszerítenek minket –, viszont hív a tavasz, a természet, mi pedig élvezni szeretnénk az életet.
Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.
KOS
A Nap 19-ig lesz a vendéged. Megvilágítja az aktuális teendőid, lehetőségeid és azokat a képességeket is, amit azért kaptál, hogy az életcélodat, a kijelölt, felvállalt feladataid meg tudd oldani. Uralkodó bolygód, a Mars a Halakban jár, pontosabban úszik az árral. Lehetősége a lelkierő. Irányítsa cselekedeteidet a szeretet, az elfogadás, együttérzés! Adj minél többet belőle azoknak, akiknek szüksége van rá, de ne pazarold olyanokra, akik csak ki akarják használni a jóhiszeműséged! Figyelj befelé, hallgass a megérzéseidre, s zárd le azokat a helyzeteket, amik már nem visznek semerre. Előtte persze érdemes végiggondolni, átbeszélni a kritikus pontokat, kapcsolatokat és csak azután dönteni. A jegyedben járó Vénusz szívügyekben és anyagilag is hozhat lehetőségeket, 20-a a jolly joker nap.
Aszcendens
Mostanában sokkal érzékenyebb és sérülékenyebb vagy a szokottnál. Az érzelmi káosznak egy régi-új szerelem felbukkanása is lehet az oka. Elsősorban magadban kell tisztáznod az érzéseidet. Az első napok inkább lezárásra jók, a későbbiek már szólhatnak az újrakezdésről. A hétköznapok csendesebbek, inkább csak figyelj, készítsd elő a terepet a „nagy újrakezdésre”. 20-a körül komoly fordulat állhat be a pénzügyeidben, új alapokra kell helyezned az életed.
BIKA
Születésnapod személyes évednek kezdete, ezért az akkori energiák egész esztendőben meghatározóak lesznek. Érdemes rákészülni, és kicsiben mindent megvalósítani, amit szeretnél magadénak tudni. A temperamentumod meghatározó Vénusz nagyrészt a Kos jegyében jár, kisugárzásod, önkifejezési módod tehát a szokottnál jóval határozottabb, energikusabb, amit a célok megvalósításán túl főleg kapcsolataid ápolására, közösségekben tudod jól hasznosítani. 19-én lép a Nap a jegyedbe, az azt követő pár nap komoly változásokat hozhat. Nem mindenre lesz ráhatásod, amit tudsz, tedd meg, amin nem tudsz változtatni, fogadd el! 29-én ér haza a Vénusz, az utolsó pár nap már harmonikus(abb) lesz. Boldog születésnapot!
Aszcendens
Az első napok még viszonylag passzívak, arra viszont jók, hogy lezárj pár nem működő kapcsolatot vagy helyzetet. Az 5-én Kosba lépő Vénusz már sokkal tettre készebb és energikusabb, kevés dolog lesz, ami utadba állhatna. Főleg, hogy a Jupiter és az Uránusz is a jegyedben adnak csúcstalálkozót egymásnak. A 20-a körül érkező új lehetőségek alaposan felforgatják az életed.
IKREK
A kos-energiák hatására felgyorsulnak az események, új impulzusok érnek, új kihívás adódik. A helyzet valószínűleg mélyen érint érzelmileg, vagy a döntés – amit meg kell hoznod általa – történik érzelmi alapon. A közösségi élmények is megszaporodhatnak, ha van olyan csoport, ahová szívesen csatlakoznál, tedd meg, a jövő amúgy is az összefogásról szól, most megteremtheted a feltételeket egy jó csapatélményhez. A kommunikációdra viszont figyelj, könnyen elragadhat a hév, reakcióid is túl gyorsak, elhamarkodottak lehetnek. Alaposan fontold meg a lépéseidet, s ne feledd, hogy egy-egy helyzet vagy döntés mögött mindig sorsok vannak. Régi helyzetek is visszatérhetnek, hogy újragondolhasd őket.
Aszcendens
Uralkodó bolygód, a Merkúr nagyrészt visszafelé jár. Régi helyzetek, kapcsolatok térhetnek vissza, hogy újragondold őket. Vagy lezárd valamelyiket, ami elkerülhetetlennek tűnik az új életed miatt. Barátaidtól, környezetedtől nagyon sok segítséget kapsz minden döntéshez, de te is remekül tudod képviselni az érdekeidet, kommunikációd határozott, képes vagy másokat meggyőzni. Viszont könnyen elragadhat a hév, a reakcióid is túl gyorsak, elhamarkodottak lehetnek. A fontosabb lépéseket alaposan gondold át!
RÁK
Jobban szereted a saját tempódban intézni a dolgaid, nehezen viseled, ha sürgetnek, vagy sarokba szorítnak. Pedig a kos energiák hozhatnak olyan helyzeteket, amikor fel kell pörgetned magad. A motiváció érzelmi vagy szakmai indíttatású, ennek ellenére nem biztos, hogy jólesik majd a tempó, amit a környezeted – párod, főnököd, munkád diktál. Könnyebb, ha tudatosítod a célt, amit szeretnél elérni. A Merkúr több mint három hétig visszafelé jár, régi ügyek, kapcsolatok is előkerülhetnek, ezúttal próbáld meg jobban képviselni magad! 19-e fordulópont lehet, a Nap Bikába lépése és ugyanitt a Jupiter és az Uránusz találkozása váratlan, új helyzeteket generál. Ha valamit szeretnél útnak indítani, időzítsd ekkorra!
Aszcendens
Az időszak aktív és energikus lesz, tele lehetőségekkel. Főleg karrierbeli változásokat hozhat, ha ki akarod használni őket, muszáj turbó fokozatra kapcsolni, bármennyire is nehezedre esik. Különösen 20-a körül tudsz nagyot „dobbantani” – a külföldi ajánlatok is megfontolandók. Ha konkrét lehetőségek nem is érkeznek, a céljaidat mindenképp érdemes átértékelni és egy kicsit aktívabban menedzselni magad. Utazni, tanulni, új barátságokat kötni szintén lesz alkalmad.
OROSZLÁN
A 19-ig Kosban járó Nap, s a szintén itt időző Merkúr és Vénusz nem hagyják kihasználatlanul az energiáidat. Segítenek gyorsan dönteni, rövidebb projekteket elindítani, támogatják a külföldi utazásokat, meginduló tanulmányokat, új kapcsolatokat. Ha eddig nem tetted, kezdd el a saját utad járni, s ne hagyd, hogy a célodtól bármi is eltántorítson. A Bikába lépő Nap, valamint a Jupiter és az Uránusz együttállása amúgy is komoly lavinát indít el. Elkerülhetetlenné teszik a változást. Egyéni és társadalmi szinten is olyan helyzetek, intézkedések jöhetnek, amik kipenderítnek a komfortzónádból, új jövőképet kívánnak. Érdemes új célokat keresni, kitűzni!
Aszcendens
A fejlődéshez új impulzusokra van szükség. Tanulás, utazás, külföldi lehetőség bármelyike közelebb vihet a céljaidhoz, az új utak kijelölésében és végrehajtásában egy-két régi-új kapcsolatod is a segítségedre lehet. 19-étől indulhatnak el a konkrét fejlemények – munka, karrierbeli-, anyagi előrelépés egyaránt adódhat. Egy biztos, alaposan megváltozik az életed.
SZŰZ
Bár nem kifejezetten vagy harcos típus, most – igaz, hogy szolidan – de fel kell venned a kesztyűt. Elsősorban a kapcsolataidban kell a csatáid megvívni. Légy határozott, mindig számolj a következményekkel, de próbáld magad beleélni a partnered helyzetébe és a szerint kérj, reagálj. Az is előfordulhat, hogy nincs más megoldás, mint megszakítani a kapcsolatot, lezárni egy mostanra méltatlanná vált helyzetet, együttműködést – még akkor is, ha fájdalmas, vagy veszteségnek éled meg. 11-e fordulópont lehet. Egy váratlan esemény újratervezésre késztet, vagy épp saját magad hozol meg egy döntést, ami teljesen új, eddig ismeretlen vizekre vihet. Külföldi munka, költözés, továbbképzés – bármelyik esélyes.
Aszcendens
Bár szereted a változatosságot, az utóbbi időkben kicsit sok volt belőlük. Ennek ellenére, vagy éppen ezért nem ártana egy kis önvizsgálat, hogy miért volt szükség rájuk. Adódhatnak konfliktushelyzetek is, ahol muszáj lesz megvédeni a saját érdekeid. Különösen anyagi kérdéseknél lehet fontos! Hallgass a józan eszedre, az érzelmek itt nem jó tanácsadók. 19-e után utazási ajánlat, külföldi- vagy, továbbtanulási lehetőség érkezhet, kár lenne kihagyni!
MÉRLEG
Leginkább a kos energiák dominálnak, erejét azonban nagyban csökkenti, hogy uralkodó bolygója a Halakban jár szinte egész hónapban. Az elfogadást és az önérvényesítést együtt kell működtetni – főleg a munkahelyeden adódhatnak olyan konfliktusok, aminek megoldásához az együttérzés, a másik helyzetébe való beleélés szükségeltetik. Légy toleráns, megértő, próbálj támogató viszonyt kialakítani, de tudd, mit akarsz és harcolj is érte! Ez jól jön a párkapcsolatodban is, ahol azért a komolyabb sérelmeket muszáj lesz megbeszélni és mindenkinek kedvező megoldást találni. Azzal számolj, hogy a döntések most érzelmi alapon születnek. Projektek megkezdésére 21-e a legalkalmasabb.
Aszcendens
A munkád és a kapcsolataid egyaránt fókuszba kerülnek! Nézd meg, kik vesznek körül! Kivel érzi jól magad, kire számíthatsz, kiben bízhatsz meg? Kielégít-e a munkád? Most nincs helye a megalkuvásnak, ha valami nem tetszik, merj változtatni, állj a sarkadra! Bízz magadban! Nem csak a magánéletedben tudod hasznosítani a győztes energiát, bármelyik kapcsolatodban, szövetségedben képes vagy elérni, amit szeretnél. 20-a körül anyagi helyzetedben is jöhet változás, befektetés, hitel, peres ügy kapcsán várható fordulat.
SKORPIÓ
A hó nagy részében a Nap, a Merkúr és a Vénusz is a Kos jegyedben jár, uruk a Mars viszont végig a Halakban időzik. Az érzelmek maximálisan átveszik a szerepet. Hiába adják a kos energiák az (akarat)erőt, bátorságot, tettre készséget, ezeket most „csak” egy folyamat, kapcsolat lezárására, s egyben egy új fejezet elindítására tudod használni. Valószínűleg kapsz egy kis hátszelet is hozzá, mert a külvilágban is komoly változások várhatók, ez pedig sürgetővé és elkerülhetetlenné tesz néhány döntést. 11-e lesz az egyik csúcspont, véget érhet, vagy épp stabilizálódhat egy szerelem, de új fejezet indulhat a vállalkozásodban is. A másik komoly változást hozó időpont 20-a lesz, teljesen új irányt vehetnek kapcsolataid.
Aszcendens
Döntésre kell jutnod egy régóta halogatott helyzetben. Sok csatát kell megvívnod magaddal és másokkal, közben többször elbizonytalanodsz, de egyszer csak egyértelmű válik, hogy a helyes megoldás. Hallgass a megérzéseidre, az érzéseidre, most ők lesznek a legjobb tanácsadóid. 11-e lehet az egyik fordulópont, ahol lezársz vagy végleg megerősítesz egy kapcsolatot vagy helyzetet, a másik 20-a, amikor a párkapcsolatod vesz majd új irányt.
NYILAS
Már az elmúlt hónapok is sok változ(tat)ást hoztak/kívántak, a végleges lépéseket azonban most kell majd megtenni. S végre az is összeáll, hogy miért volt szükség az egyes történésekre. 21-én lép a Jupiter az Uránusz mellé, ekkorra már a Nap is beér a Bika jegyébe. Ez az időszak lesz a fordulópont, de már egy héttel korábban is érezhető a hatása. Ha van olyan ügyed, projektjed, aminek aktuális a lezárása vagy elindítása, érdemes ekkorra időzíteni, de valószínűleg az univerzum is megmutatja, mit kell majd tenned. A témák ugyanazok, mint az elmúlt egy évben – egészség, életmód, munka, biztos anyagiak. Valószínűleg kell értük áldozatot hoznod, de megéri.
Aszcendens
A családdal kapcsolatos teendők, otthonteremtés már hónapok óta az első helyet foglalják el az életedben, gondolataidban. Most megteheted a szükséges lépéseket, változtatásokat is, vagyis aktuálissá válhat a költözés, családalapítás, elköteleződés, de az időszak alkalmat ad új kapcsolatokra, szerelemre, közös projektekre is. A munkádban is megérett a helyzet egy komolyabb lépésre. 20-án, amikor uralkodó bolygód, a Jupiter a változásokat szimbolizáló Uránusz mellé lép, elkerülhetetlenné válik, hogy meglépd.
BAK
Bár a Nap 19-ig a Kos jegyében jár, ura, a Mars a Halakban időzik. Csak érzelmi döntéseket tudsz hozni, amikhez a hó első felében az anyagi stabilitás, a család jóléte, biztonsága lehet a motiváció. Vigyázz, ne menj bele olyan dolgokba, amik zavarosak, nem tisztán látható a kimenetelük! A visszafelé haladó Merkúr régi helyzeteket is visszahozhat – most újra nekifuthatsz a megoldásuknak. Sokkal könnyebb dolgod lesz, ha megpróbálod a másik fél helyébe képzelni magad. 11-e és 20-a környékére különösen figyelj! A Jupiter és az Uránusz találkozása komoly változást hozhat, a folyamat, ami most beérik, tavaly májusban indult el. Ha aktuális egy új projekt elindítása, érdemes ekkorra időzíteni.
Aszcendens
Tisztában vagy vele, hogy a céljaid eléréséhez muszáj hoznod áldozatokat. Már csak a cél(oka)t kellene bepontosítani. A hely, ahol a legnagyobb szükség lehet rád, a családod, szűkebb környezeted, a “hol és miként” majd kiderül. A kos energiák képesek beindítani, megadni a kellő bátorságot minden feladathoz, a körülményeket konfliktusok, nagy akaraterőt kívánó helyzetek kínálják hozzá, 11-e lesz az egyik főpróba. A Jupiter és Uránusz találkozása 20-a környékét is izgalmassá teszi, elsősorban gyermeked, vállalkozásod, szerelmi életed lehet érintett.
VÍZÖNTŐ
Az időszak nagy része még mindig az anyagi helyzeted segít rendezni, változatlanul fontos, hogy ha kell, állj ki magadért. A stíluson, a kommunikáción viszont nagyon sok múlik, a tárgyalások sikeresebbek lesznek, ha a másik fél álláspontjára is nyitott és érzékeny vagy. 11-e és 20-a környéke komoly fordulatot ígér. Uralkodó bolygód, az Uránusz és a Jupiter együttállása társadalmi szinten és privát életedben egyaránt nagyívű változást hozhat, elsősorban pénzügyeidben és/vagy otthoni vonatkozásban. Aktuálissá válhat a (külföldre) költözés, a család vagy a lakás is bővülhet, átalakulhat. Régi helyzetek átgondolására is lehetőséged lesz, visszatérhet az életedbe egy-két ember a múltadból, hogy egy új szempontot figyelembe véve új esélyt adjatok a jövődnek.
Aszcendens
A kos energiák kellő lendületet adnak új projektek megindításához, és azok a régi/új kapcsolatok is előkerülnek, akikkel a jövőben közös lesz az utatok. Két területre kell nagyon figyelmed – az egyik az anyagiak. Egyre fontosabb, hogy biztos lábakon állj, amiért most igencsak meg kell harcolnod – konfliktushelyzetre is számíthatsz, főleg 11-én kell kiállnod magadért. 20-a környéke elsősorban a családi életedben ígér komoly változást, ha aktuális a költözés, családalapítás, érdemes ekkorra időzíteni.
HALAK
Egész hónapban a jegyedben jár a Mars, s pár napot még a Vénusz is marad. Előbbi harciasságot, erőt ad, hogy meg tudd vívni a csatáid, utóbbi kapcsolatokat, szerelmet, felfokozott érzelmeket, pénzügyi lehetőségeket ígér. Ennek ellenére sokszor nem lesz könnyű, a sors folyamatosan gördíti eléd az akadályokat, nehézségeket, megoldásuk igen sok erőt kíván majd. Életednek fő feladata, kiteljesedési lehetősége az alkotás, feltétel nélküliség, az elfogadás, a szeretet, segítségnyújtás, önzetlenség megélésének valamilyen formája. Ezek mezsgyéjén kell most intenzívebben helytállni, ha tudatosítod a céljod, sokkal könnyebb lesz. A legtöbb változás 10 után várható, de egész hó végéig számíthatsz olyan helyzetekre, amik gyors megoldást kívánnak.
Aszcendens
Az időszak meglehetősen aktív, jóval több lendületet, cselekvőkészséget kíván a szokottnál. Gondold át, mi tudna motiválni! Az anyagiak? Esetleg, hogy végre saját vágyaid, álmaid is révbe érjenek? Talán a családod? Bármelyik is válik aktuálissá, ideje, hogy kezedbe vedd az életed irányítását, különösen 11-e kíván sok erőt, kitartást. A hó második felében felerősödő változások is igencsak kibillenthetnek a komfortzónádból – egy közeli szeretted, egy utazás vagy egy tanulási lehetőség lehet az elsődleges ok.