Március 20-ig a Halak jegyében, majd a Kosban jár a Nap.
A halak időszakban az érzelmek játsszák a főszerepet. Jóval intuitívabbak vagyunk a szokottnál, ösztönösen tudjuk, mit kell tennünk, könnyebben feléled bennünk az együttérzés, örömmel segítünk a rászorulóknak, szívesebben hozunk áldozatokat. Akkor használjuk legjobban a halak Nap energiáját, ha elfogadjuk, hogy minden pontosan úgy van jól, ahogy van, hagyjuk, hogy a dolgok a maguk útján menjenek. A Halak a zodiákus utolsó jegye, ezért a most következő hetek helyzetek, folyamatok lezárására is alkalmasak lesznek.
A kos heteiben tele leszünk energiával, vállalkozó kedvvel, tettrekészséggel. Amit kitalálunk, azt tűzön-vízen keresztül akarjuk vinni. A saját utunkat akarjuk járni, arra vágyunk, hogy meghódítsuk a világot.
Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.
KOS
A hó első felében a vízöntő és halak energiák a legdominánsabbak. Mindkettő képes a saját érdekeit mások elé helyezni, ami lásd be, neked nem mindig megy könnyen. Mindenesetre most ezt kell gyakorolnod, barátok, csoportok, belülről fakadó felismerések ébreszthetnek rá, hogy ez lenne a dolgod. Tedd oda magad, segíts, ahol, és amiben lehetőséged van. 10-én a Merkúr lép először a jegyedbe, nő a meggyőző erőd, 20-án aztán a Nap is megérkezik, hogy megmutassa a kvalitásaid, képességeidet és az ezekhez fűződő (aktuális) feladataidat. Ezek helyét a 23-án Halakba lépő Mars jelöli ki. Innentől az érzelmeid motiválnak majd arra, hogy változtatni tudj ott, ahol szükséges. Egyúttal a legtitkosabb vágyaid is valóra válhatnak. Boldog születésnapot!
Aszcendens
A Vízöntőben járó Mars 23-ig elsősorban a kapcsolataidra helyezi a fókuszt. Ahhoz, hogy a céljaid elérhetővé váljanak, kellenek olyanok, akikre számíthatsz, akikkel együtt rezegtek, egyformán gondolkodtok, közösek a fókuszok. Lesz szelekció, néhány ember nem állja ki a próbát, őket el kell engedned. A halak energiák már e közben is nagyon erősek, az érzelmi faktort nem tudod kizárni, főleg az utolsó héten kell néhány kemény döntést meghoznod.
BIKA
Elsősorban érzelmileg leszel motiválható. 12-ig viszont lehet különleges a megvalósítás útja, s olyan területekre is bemerészkedhetsz, amik eddig idegenek voltak a mentalitásodtól. Ez az ára annak, hogy az álmaidat valóra tudd váltani. Próbálj szép lassan, lépésről lépésre felépíteni valamit, amit hosszú távon is magadénak érzel. Valószínűleg több energiát teszel majd a munkádba, karrierépítésbe is, s célod és lehetőséged is lesz megvívni azokat a csatákat, amik az előre lépéshez szükségeltetnek. A 12-én Halakba lépő Vénusz érzékennyé és kreatívvá tesz, amit remekül használhatsz kapcsolataid ápolására. Ha van olyan csoport, (hobbi)közösség, aminek a tevékenységében szívesen részt veszel, részt vennél, aktivizáld magad!
Aszcendens
Jöhetnek a nagy álmok, minden, amit eddig csak dédelgettél magadban. Tudatosítsd őket, s készíts hosszú távú tervet hozzájuk - anyagilag és érzelmileg egyaránt tudod motiválni magad. Ne ijesszen meg, ha áldozatot kell értük hoznod, hosszú távon megtérül majd a befektetésed. A változásokat 12-ig kellene elindítani, később már a megvalósításon kellene dolgoznod. Ne aggódj, kapsz segítséget hozzá.
IKREK
Életed egyik fontos feladata, hogy megtanuld szíveddel látni a világot. A halak időszak erre tökéletesen alkalmas. Olyan érzéseket engedhetsz közel magadhoz, amiket egyébként hárítani szoktál. Felvállalhatsz szerelmet, gyengéd érzelmeket. Olyan helyzetekkel találkozhatsz, ahol átérezheted mások örömét, fájdalmát. Ami áldozattal jár. Engedd bele magad! Ezek az érzelmi impulzusok új célokat, feladatokat, tapasztalatokat hozhatnak, akár egy új jövőkép is kirajzolódhat. Szakmailag is sikeres lehet az időszak, új lendületet vehet az életes. A tanulás, átképzés, külföld még mindig opció, 10-e lehet a fordulópont, egy (baráti) segítséggel köszönhet be az új lehetőség.
Aszcendens
A 10-ig tartó időszak elsősorban érzelmileg tud megérinteni. Olyan helyzetek adódnak, ahol kevés a józan ész, sokkal fontosabb lesz, hogy a szívedre hallgass. Munkaajánlatot is kaphatsz, külföldi lehetőség is érkezhet, ha ez volt az álmod, ragadd meg az alkalmat! 10-e környéke a legjobb energiájú, ekkorra érdemes időzíteni a fontos lépéseket. A későbbi időszak már igazi erőpróba lesz, de ne add fel, ha elég keményen harcolsz, valóra válnak az álmaid!
RÁK
Az utóbbi időben sok alkalmas volt felismerni kapcsolataid működését, mozgatórugóit, és meg is reformálhattad őket, ha arra volt szükség. Mostanra kialakult, hogy ki tud hosszú távon is stabil pont lenni az életedben, velük sokkal intimebben tudsz majd kapcsolódni a továbbiakban. A halak időszakban rengeteg érzelmi impulzus ér majd, a szerelemtől, a rajongásig, az eggyé olvadás élményétől a csalódásig, bármit megtapasztalhatsz. Pároddal is elmélyülhet a kapcsolatod, mostanra ő is sokkal lágyabb, elfogadóbb lett, ami csak bensőségesebbé tette a kapcsolatotokat. Az egyre erősödő kos energiák új helyzeteket is produkálhatnak. Alkalmad nyílhat munkahelyet, életteret, életmódot váltani, új célokat keresni.
Aszcendens
A halak energiák nem állnak távol tőled, de még nagyobb együttérzést, önfeláldozást követelnek, mint amit – többnyire a családodért, hozzád közel állókért – meg szoktál tenni. Lehet anyagi vetülete is, de figyelj rá, hogy ne használják ki a jóhiszeműséged. 10-e környéke viszont új lehetőségeket hozhat – ha van olyan képzés, tanfolyam, amit már régóta tervezgetsz, érdemes hozzákezdeni. Külföldi utak is esélyesek. Ezeket jól tudod hasznosítani a karrieredben, 20-a után már egyébként is ezen lesz a fókusz.
OROSZLÁN
Szereted magadon tudni környezeted csodálatát, figyelmét. Másoknak is szüksége lenne rá, párodnak, környezetednek is jól esne érezni, hogy számít a véleményük, szerethetőek, fontosak. Most majd visszatükrözik, hogy is állsz ezzel. Figyeld a reakciókat, dolgod főleg azzal van, ami rosszul esik, ha szíven üt egy-egy visszajelzés. Választ kaphatsz néhány kérdésedre is – szeretem-nem szeretem, tudunk-e egyenrangú félként működni, anyagilag rentábilis-e a (z üzleti) kapcsolatunk? Ha a „nem” felé hajlik, a külön út lesz a megoldás – a halak energiák segítik a lezárásokat, a Kosba lépő Nap pedig az újrakezdéshez ad kellő energiát. Fontosabb döntésekben az érzelmeidre és megérzéseidre egyaránt érdemes hallgatni.
Aszcendens
Muszáj lesz rendezned a kapcsolatodat pároddal, környezeteddel. A szőnyeg alá söprés most nagyon rossz taktika, megérdemlitek, hogy őszinték legyetek egymáshoz – 12-ig a legjobbak az esélyek! Az időszak együttműködéseket is hozhat, ami egyúttal új anyagi forrásokat is lehetővé tesz - hitel is opció, ha ez az ára a továbblépésnek. 20-ig mindenesetre az érzelmeid fognak irányítani, ezt jó, ha tudatosítod, fontos döntéseket inkább a hó utolsó harmadában hozz!
SZŰZ
Évköröd feléhez érkeztél, a Nap szemben, a Halak jegyében jár. Az időszak új nézőpontot adhat kapcsolataidnak, életed történéseinek. Megtapasztalhatod, hogy van, hogy egy helyzetre az elfogadás az egyetlen megoldás, s olyan „érzékenyítő” események is jöhetnek, ahol nem a józan ész, hanem a(z meg)érzéseid mutatják az irányt. A 11-étől szemben járó Vénusz a párkapcsolatod is romantikusabbá, szeretetteljesebbé teszi, ha szingli vagy, megérkezhet a szerelem. A tavaszi napforduló 20-án lesz, a kos energiák saját ambícióid felé terelnek. Ha van valami a fejedben, ami megvalósításra vár, ideje komolyabban foglalkozni vele – próbáld másokkal együtt valóra váltani az álmaid, a közös projektek sikeresebbek lehetnek. Ha le kell zárnod egy kapcsolatot, helyzetet, tedd meg!
Aszcendens
Az időszak a kapcsolataidra irányítja a figyelmed, különösen a párod iránti érzelmeidre lehet jobb rálátásod. Megtapasztalhatod, mennyire erős a kötelék köztetek, milyen mélyen szereted őt, képes vagy-e őt elfogadni olyannak, amilyen - a felismerések erősíthetik, de gyengíthetik is a kapcsolatotokat. A hó vége felé felmerülhetnek konfliktusok is. Ha szeretitek egymást, tudtok közös pontokat találni, csak légy nyitott az ő álláspontjára, elvárásaira, érzéseire is! Szerződésekre, együttműködésekre is jó az időszak.
MÉRLEG
Tizenegyedikéig még együtt jár a Vénusz és a Mars a Vízöntő jegyében, továbbra is az érzelmek, kapcsolatok terén várható, remélhető, élhető meg majd változás. Nem feltétlenül új szerelem által, lehetséges, hogy a meglévő kapcsolatodban lesz szükség némi reformra, megújulásra, feltéve, hogy tudod, mit akarsz és azért hajlandó is vagy tenni és harcolni. A Halak energiák is egyre erősödnek, ezért a mindennapokban, napi rutinodban, munkádban jó, ha tekintettel vagy környezeted elvárásaira, érzelmeire. Ha önként nem megy, a Szaturnusz majd gondoskodik olyan helyzetekről, amik ezt elkerülhetetlenné teszik. Az ezután kezdődő kos időszak majd mutatja, mennyire sikerült.
Aszcendens
Pezseg az élet – főleg a ciklus első harmadában. Hogy mennyire élvezed és mi az előidézője, egyéni élethelyzet kérdése – lehet az ok egy váratlanul berobbanó szerelem, vagy épp gyermeked, aki új élethelyzetbe kerül. A vállalkozásod is új erőre kaphat, ez esetben gondolkodhatsz társulásban is, hogy növekedni tudjon. A munkád is egyre inkább fókuszba kerül, ha újítani, váltani akarsz, a 10-ei Újholdra érdemes időzíteni. 20-a után a kapcsolataid kérnek nagyobb figyelmet.
SKORPIÓ
Otthonod továbbra is változások színtere lehet, párod és gyereked is hozhat be olyan szituációkat, amik átrendezik a család életed, de saját magad is kerülhetsz olyan helyzetbe, ami szeretteidtől kíván toleranciát. Vitákra főleg 23-ig számíthatsz, eleinte könnyebb lesz a környezeted szempontjait figyelembe venni, a 10-én Kosba lépő Merkúr azonban már jóval határozottabb, a saját érdekeit is jobban tudja képviselni. A halak időszak ettől függetlenül nagyon érzékeny, érzelmes, egyéni horoszkópodtól függő területen több odaadást, önfeláldozást kíván. Hozhat (munkahelyi) szerelmet is, de gyermekeddel, netán vállalkozásoddal kapcsolatban is több teendőd lesz. A döntéseidet most elsősorban érzelmi alapon hozod meg.
Aszcendens
Nagyon erős benned a változ(tat)ás igénye. Elsősorban az otthonod területe érintett, ezért ha aktuális a költözés, felújítás, vagy bármilyen családot érintő döntés, érdemes a 23-a előtti hetekre időzíteni. 10-e a jolly joker nap. Ettől függetlenül is alakulhat ki olyan helyzet, ami újratervezést igényel. Például a gyermeked vagy egy új szerelem ígérete miatt, de az is lehet, hogy a munkád kíván helyszín- vagy életmódváltást, utóbbi egyébként is hasznos lehet 20-a után.
NYILAS
Az utóbbi időben jobban vágysz arra, hogy megállapodj, érzelmileg és anyagilag is biztos talajt tudj a lábad alatt. Ha fiatal vagy, az eddiginél jóval komolyabban foglalkoztat a családalapítás, egzisztencia teremtés. Ha jelen helyzeted, kapcsolatod, munkád nem elégíti ki az igényeidet, most léphetsz, lezárhatod azokat a nem működő dolgaid, amik már nem visznek előre. 23-a után már egy új korszak kezdetéről születhet döntés. Az ok lehet egy fellobbanó érzés, szerelem, ami teljesen átrendezi az életed, de aktuálissá válhat a családalapítás, gyerekszületés, költözés, lakásfelújítás is. Vitás helyzetek tisztázására is lehetőség nyílik, ha van a múltadban, családi viszonyaidban megoldandó helyzet, ideje rendezni.
Aszcendens
Szűkebb és tágabb családodnak valószínűleg extra érzelmi impulzusokra, odafigyelésre, megértő együttlétekre, beszélgetésekre lesz majd szüksége. Figyelj rájuk jobban! Lehet, hogy épp te tudsz egy új álláspontot mutatni nekik egy megrekedt helyzetben. A hó nagy részében valószínűleg még a szokottnál is jobban „mozgásban leszel”, több utazás is kilátásban van, de a tanulás is teret kaphat, ha ez a feltétele a továbblépésednek. 20-a után a vállalkozásod is új lendületet vesz.
BAK
Közel egy éve ízlelgeted a halak energiát, uralkodó bolygója, a Szaturnusz tavaly ilyenkor lépett az egység, feltétel nélküli szeretet, teljes elfogadás, együttérzés jegyébe. Valószínűleg gyakran kerültél olyan helyzetbe az elmúlt időszakban, ahol szükség volt a fenti hozzáállásokra. A ciklus összesen három évig tart, az első év után érdemes végiggondolni, mérleget vonni, hogy álltáll helyt ezekben a témákban. Bizonyára nem könnyű áldozatokat hozni, netán érzelmileg kiszolgáltatottnak lenni, de muszáj megtapasztalnod, hogy nem csak a munkád kíván elköteleződést, hanem a családod, szeretteid is, ráadásul saját magadnak is tartozol azzal, hogy érzékenyíted magad. Az időszak lezárásokat, elengedéseket is hozhat, ez a feltétele annak, hogy a 20-ai tavaszi napforduló után meg tudj újulni.
Aszcendens
Az időszak az anyagi helyzeted hivatott rendezni. Muszáj lesz a tettek mezejére lépned, ha eredményt akarsz. Ne legyen gond, ha ki kell lépned a komfortzónádból, még akkor sem, ha olyan lehetőség jön, ami eddig távol állt az elképzelésedtől. Keress olyan partnereket, akik segíteni tudnak és akikkel együttműködhetsz! A hó második felében otthon is lesznek feladataid, meg kell oldanod pár vitás helyzetet. Méghozzá úgy, hogy az mindenkinek a legelfogadhatóbb legyen.
VÍZÖNTŐ
Tizenkettedikéig a Vénusz, 23-ig a Mars jár a jegyedben. Ha vannak vitás helyzetek az életedben, most bizonyára felszínre kerülnek, eleinte finomabban, aztán keményebben, de muszáj lesz a sarkadra állni és megoldani őket. Itt a szerelem ígérete is. Nem tudsz kitérni az érzelmeid elől, ebben az időszakban a döntéseidet is a szíved irányítja majd. Kár ágálnod ellene, kellenek biztos pontok az életben, most ezt épp egy párkapcsolat tudja megadni. Ettől függetlenül az anyagi dolgaidra is érdemes figyelned, új feladatok, lehetőségek érkeznek – elsősorban családi események hozhatnak fordulatot, 22-e körül. A kos energiák elindulása régóta dédelgetett projektjeidet is segít mederbe terelni.
Aszcendens
A 23-ig jegyedben járó Mars megsokszorozza az erődet, tettre készségedet – ideje, hogy kezedbe vedd az életed irányítását és meghozd azokat a döntéseket, amik a jövődet szolgálják. A 10-ig a - szintén nálad vendégeskedő – Vénusz érzelmileg segít kiteljesedni, de legalábbis feléleszti a vágyat arra, hogy – ha nincs, találj valakit, akivel megoszthatod az életed. Az anyagiak is csúcsra járatódnak. Szeretnél stabil jövedelmet, most találhatsz rá lehetőségeket.
HALAK
Épp egy éve lépett a Szaturnusz a jegyedbe, s még két évig marad. Komoly változások történtek az életedben, az eddiginél jóval nagyobb felelősséget kell vállalnod bizonyos területeken. Voltak és lesznek is nehéz időszakok, de a feladatok megedzenek és erősebb, stabilabb leszel, mint valaha. A jegyedben járó Nap már február 19-étől mutatja az irányt, merre kéne indulni, hová vinne a nagybetűs élet, hol van lehetőség, feladat. Igazán azonban a 10-ei Újhold hozhatja el a „megvilágosodást”, ekkor jöhetnek felismerések, megoldandó helyzetek, ez idő tájt érdemes új dolgokat útnak indítani, régi terveket megvalósítani. 12-én a Vénusz, 23-án a Mars is beér a jegyedbe, felerősödik a vágy a szerelemre, kapcsolódásra, s anyagilag is új lehetőségek érkeznek.
Aszcendens
Az év legaktívabb és legkreatívabb időszaka jön, úgyhogy épp itt az ideje tudatosítani a lehetőségeid, feladataid, és kihozni a maximumot magadból! Tűzz ki egy célt erre az évre, írd össze, mi kell a megvalósításhoz, és minden nap tegyél érte valamit – 23-án jegyedbe érő Mars minden segítséget megad ahhoz, hogy megküzdj az esetleges nehézségekkel. Az anyagi céljaidra is vess egy pillantást! Érdemes csinálni egy kasszát és ha negatív a mérleg, új lehetőségeket keresni.