A 22-ig Skorpióban járó Nap a titokra, a valódi okokra kíváncsi, ezért könyörtelenül megmutatja, mi gátol minket a fejlődésben. Semmilyen kompromisszumra nem képes, felszínre hozza elfojtott érzéseinket, szívósan, szenvedélyesen, kitartóan keresi az igazságot. Ebben az időszakban olyan impulzusok érnek, melyek segítségével életünk „mélyrétegeire” tudunk rálátni, megismerjük elfojtott, meg nem élt vágyainkat, félelmeinket, valódi énünket. Intenzív, szélsőséges hangulatváltozásokkal teli hetekre számítsunk, amikor szenvedélyes, érzéki vagy épp sötét, magányos időszakok váltják egymást. Ez az öngyógyítás lehetőségének időszaka is, ajánlatos sokat meditálni, mély beszélgetéseket folytatni, "terápiázni".
A Nyilas időszakban már nem csak belső utazásra vágyunk. Ki akarunk menni a világba. Nagyszabású terveink vannak, távoli célok foglalkoztatnak. Képtelenek vagyunk kicsiben gondolkodni, „nagy” dolgokra vágyunk, s hiszünk abban, hogy el is érjük azokat. A megvalósításban segít a lelkesedésünk, de érdemes figyelni arra, hogy a lángolás kitartson a megvalósításig.
Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.
KOS
Uralkodó bolygód, a Mars továbbra is a Skorpióban jár, s a hó nagy részében a Nap és a Merkúr is itt tölti idejét. Új kihívások jönnek. Jobb, ha úgy tekintesz rájuk, mint megoldandó feladatokra. Ne aggódj, megkapod a kellő erőt, nem kell attól tartanod, hogy nem bírod majd a „kiképzést”. Lelkiekben viszont sokat segít, ha nem csak elszenveded, hanem meg is érted, hogy bizonyos lépésekre, döntésekre miért van szükség. Kérj segítséget hozzá, ha nem boldogulsz egyedül! Párodra is számíthatsz – 8-án a Mérlegbe lép a Vénusz – sok szeretetet kaphatsz tőle, s saját érzéseidre is nagyobb rálátásod lesz. Az utolsó héten újra lendületet vehetnek dolgaid, bár 25-e körül néhány – előre nem látott – nehézséggel szembe kell nézned. Utazni, tanulni is jó lesz az időszak.
Aszcendens
Ha van olyan helyzet, kapcsolat, ami már méltatlan számodra, próbálj meg túllépni rajta. A skorpió energiák kellő motivációt és segítséget adnak a lezárásához. Anyagi dolgaid rendezésére is lehetőség nyílik, előkerülhetnek hitellel, biztosítással kapcsolatos kérdések, vagy együttműködésből származó pénzügyek. A 8-án szembe lépő Vénusz a párodhoz is közelebb vihet érzelmileg, de nagyobb igényed lehet új kapcsolatra is. A hó vége hosszabb utazásokra, tanulmányokra alkalmas.
BIKA
Hosszabb-rövidebb ideig a Nap, a Mars, s a Merkúr is a Skorpióban jár. Sok olyan helyzet adódhat, ami kibillenthet (lelki) nyugalmadból. Például, mert olyan oldaladdal szembesülsz, amit kényelmi- vagy egyéb okokból nem mersz, nem akarsz vállalni. Párod, környezeted tartja a tükröt. Ne rájuk haragudj, ha nem tetszik, amit látsz. Inkább gondold végig, az adott dolog miért érintett olyan érzékenyen, mennyi igazság van egy adott kijelentésben, mit kell megértened a konfliktushelyzetből. Melyik az a kapcsolatod, amit már nem kéne tovább hurcolni, hanem – békével a szívedben – útnak ereszteni. 10-én a Merkúr, 22-én a Nap is belép Nyilasba, s hamarosan a Mars is követi őket. Hited és bölcsességed lesz tesztelve, de tanulásnak, utazásnak is ekkor lesz ideje.
Aszcendens
Igazán türelmes vagy, de van az a pont, amikor már nem tudsz tolerálni egy helyzetet. Most érkezhetsz ide, az eddig szőnyeg alá söpört problémák hirtelen előkívánkoznak, nincs más megoldás, mint tisztázni, megbeszélni őket. Az első héten a szerelem is intenzívebben lesz jelen, 7-e hozhat komoly fordulatot a magánéletedben. A későbbi időszak karrierbeli lehetőségeket, együttműködéseket ígér, s valószínűleg pároddal is lesz egy kis elrendezni valód.
IKREK
Erősek a skorpió energiák – 10-ig a Merkúr, 22-ig a Nap, 24-ig a Mars jár itt. Érzékeny és szenvedélyes lesz az időszak, a szokottnál jóval felfokozottabb, intenzívebb megélésekkel. Feljöhetnek olyan érzések, élmények, félelmek, amiket eddig – önvédelemből – félretoltál, mélyre temettél magadban. Itt az idő, hogy ezeket végre megoldjad. Ezzel együtt a Szaturnusz is megindul előre. Új célokat, kihívásokat, feladatokat, jövőképet hoz, feltéve, hogy sikerült lezárni életed azon fejezeteit, amik már meghaladottak. 10-én lép a Nyilasba a Merkúr, könnyebben alakítasz ki kapcsolatokat, jöhetnek szerződések, együttműködések, közös projektek, s pároddal is egyre szorosabb lesz a kötelék köztetek.
Aszcendens
A skorpió energiák jóval nagyobb elmélyülést kívánnak a szokottnál. Ha van olyan probléma az életedben, ami megoldásra vár, most valószínűleg nem tudod elkerülni, hogy komolyan foglalkozz vele. Több energiát kívánnak a hétköznapok is, nagyobb erőbedobásra lesz szükség a munkádban, és az életmódodra, egészségedre is jobban kell figyelned. 8-a után megérinthet a szerelem, 10-e után a meglévő kapcsolatodban lesz szükség néhány komoly beszélgetésre. Karriered is fordulatot vehet.
RÁK
A skorpió energiák lesznek túlsúlyban. Mindennek mennie kell, aminek lejárt az ideje, s ebbe olyan dolgok is beleeshetnek, melyeknek – most még – nem látod az okát. Gyakran ülsz majd érzelmi hullámvasúton. Ilyenkor állj meg egy pillanatra, tudatosítsd, hogy egyszer „ez is elmúlik”, adj magadnak „énidőt”, keresd meg azokat a lehetőségeket, amik fel tudnak tölteni. A boldogságfaktor minősége és mennyisége persze elsősorban most (is) otthoni kapcsolataidon múlik, az értük-velük való történések nagyon meghatározzák majd kedélyállapotodat. A hó vége felé a Mars és a Nap is átlép a Nyilas jegyébe, ezzel áthelyeződik a hangsúly a munkádra, a napi tevékenységeidre, netán az egészségedre.
Aszcendens
Nem tudsz kicsit szeretni. Körbe akarod fonni, ölelni a párodat, hogy biztosan magad mellett tudd. A skorpió időszak különösen ilyen, ha kapcsolatban élsz, fellángol a szenvedély, a szokottnál is jobban akarod, hogy a szerelmed tied, s kizárólag a tied lehessen. Ha épp társat keresel, minden követ megmozgatsz, hogy megtalálhasd őt. 8-a után a családod is nagyobb figyelmet, szeretetet igényel, a hó végén viszont a munkádra kell jobban koncentrálnod, főleg, ha valamilyen konfliktus adódik.
OROSZLÁN
A hó egy részében a Nap, a Merkúr és Mars is Skorpióban jár, az időszak nagyon intenzív – tele szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokkal. A vívódások pontosan mutatják, hol vannak azok a félelmek, berögzült sztereotípiák, amik visszarántanak a továbblépéstől. A Szaturnusz előre indulása újabb változásokat, kihívásokat is ígér, családod, otthonod és munkád egyaránt érintettek lehetnek, elkerülhetetlenné válhat egy új jövőkép felvázolása is. A megélés egyéni temperamentum kérdése, a befele fordulás, magány érzése épp úgy megjelenhet, mint a „csak azért is megmutatom” mentalitása. A csúcspont l2-e körül lesz. Az utolsó héten enyhülnek az energiák, egyre inkább kezdesz magadra találni.
Aszcendens
Előfordulhatnak konfliktusok a családban, könnyen lehet, hogy nem új keletűek, régóta ott van a levegőben, csak nem akartatok foglalkozni vele. Lehet, hogy valaki hozzáállása sérti az önérzetedet, mégse vedd a „támadást” személyes sértésnek, inkább próbáld megérteni, mi van mögötte. Egy kiadós beszélgetés sokat segíthet. 6-a körül anyagi helyzetedben várható – akár gyökeres – változás. Összefüggésben lehet a munkahelyeddel, úgyhogy tartsd nyitva a szemed, és csapj le a kínálkozó alkalomra!
SZŰZ
A 22-ig tartó skorpió időszak hatalmas érzelmi mélységekbe, magasságokba képes elvinni, ami könnyen kibillenthet a komfortzónádból. Gyakrabban ragadnak el az érzelmeid, sodornak el a vágyaid, s olyan sérelmek, érzések is felszínre kerülnek, melyeket már nem szerencsés tovább hurcolni. Nem kerülhetők el a nagy ívű, mélyen szántó beszélgetések – főleg családi és/vagy anyagi vonatkozásban lehet rájuk szükség. 10-ig nem igen kertelsz, feketén-fehéren elmondod, mit akarsz. Később már inkább az „igazságosztó” szerepét veszed fel, ennek sem biztos, hogy mindenki örül. Főleg 11-e körül lehetnek vitás, konfliktusokkal terhelt helyzetek pároddal, környezeteddel. Jó, ha meghallgatod a másik felet is.
Aszcendens
Az első héten nagyon megérintődsz érzelmileg, 6-a környéke különösen szenvedélyes, impulzív lehet, nyoma sem lesz a távolságtartásnak, kishitűségnek. Tökéletes szerelemre, ismerkedésre. A későbbi időszak is a kapcsolataidról szól leginkább – ha aktuális, elköteleződhetsz a párod mellett, de köthetsz komoly szerződéseket, együttműködéseket is – 10-én viszont légy óvatos, nézz át minden részletet, mielőtt véglegesíted! Az utolsó hét a családodban, otthonodban is hozhat extra feladatokat, de boldogságot is.
MÉRLEG
A skorpió időszak mindig érzelmileg felkavaró, szenvedéllyel teli, segít abban, hogy kapcsolataid átalakuljanak, elmélyülhessenek. Most is ez lesz a feladat, de érdemes rendezni anyagi ügyeidet is, átgondolni a közeljövő bevételeit-kiadásait. 8-án hazatér a Vénusz a jegyedbe – neki szintén ez lesz a célja, ezen túl szeretetre, szerelemre, békére, nyugalomra és (anyagi) biztonságra vágyik. Megteremtésük diplomáciai-, együttműködési- és együttműködési készséget igényel, de ez most minden további nélkül menni fog. A Szaturnusz előre indulása a munkádban és/vagy a hétköznapokban hozhat extra feladatokat, kihívásokat, megmérettetéseket. Komolyabb fordulatok 22-e körül várhatók.
Aszcendens
Elsősorban az anyagiak foglalkoztatnak – vagy azért, mert van, és szeretnéd jó helyen tudni, vagy azért, mert szeretnél biztosabb lábakon állni. A skorpió időszak mindkettőre remek lehetőségeket kínál. Vitás helyzetek is előkerülhetnek. A problémákat, konfliktusokat nem tudod – s kivételesen nem is szeretnéd – elkerülni, elkenni, hajlandó vagy beleállni a legkényesebb helyzetekbe is. Azért ne feledd, még mindig a diplomácia a legjobb fegyvered. A hó vége már azért másról is szólhat, érdemes többet utazni, tanulni, társasági életet élni.
SKORPIÓ
Ez az év egyik legizgalmasabb, legaktívabb hónapja. Több bolygó is jár a jegyedben - 10-ig a Merkúr, 22-ig a Nap, 24-ig a Mars lesz a vendéged. A Nap az aktuális feladataid, lehetőségeid segít átlátni, a Mars – mivel otthon van - nagyon erős, rengeteg energiát ad, így végre kiszortírozhatod az életedből a már nem odaillő dolgokat. A Merkúr segít eladni magad, egyúttal arra int, hogy a kommunikációdra nem árt figyelni, sokkal könnyebb dolgod lesz, ha pikírt stílusoddal nem kreálsz fölöslegesen ellenségeket magadnak. Szövetségeseket viszont jó lenne szerezni, most ez is menni fog, ha igyekszel. Most van itt az idő elindítani új projekteket is, s az álmaidat is hozzáláthatsz valóra váltani.
Aszcendens
Erősen indul a hónap, minden együtt áll ahhoz, hogy rendezd a soraid és elkezdd élni az életed. Hogy ez számodra mit jelent, hogy egy régi álmod váltod valóra, vagy végre azt teszed, amit igazán szeretnél, netán azon vagy, hogy megtaláld, ki vagy, mi végre jöttél a világra, már egyéni horoszkópod függvénye. Akárhogy is, add meg magadnak az esélyt, hogy választ találhass a régóta foglalkoztató kérdéseidre. Az utolsó hét az anyagi helyzeted is átrendezheti, de bőven kínál lehetőségeket is.
NYILAS
A Merkúr 10-ig, a Nap 22-ig, a Mars 24 lesz a Skorpióban – szenvedélyes időszak következik, szélsőséges, az életedet gyökeresen átalakító helyzetekkel, komoly változásokkal. Most meglehetősen szűk keretek között mozog az életed, csak a lényegre, igazán fontos dolgokra hagy figyelni. Jó, ha lassítasz egy kicsit, hogy legyen időd, alkalmad átgondolni, merre akarsz tovább haladni. Aki, vagy ami ezt nem támogatja, önként vagy az univerzum közreműködésével kilép az életedből. Új tapasztalatokra van szükséged, a fordulatot 12-e környéke hozhatja. Az új irányt, a továbblépés lehetőségét azonban majd 22-én jegyedbe lépő Nap jelöli ki. Boldog születésnapot!
Aszcendens
Uralkodó bolygód még mindig visszafelé halad, vagyis sokkal fontosabbak a belső megélések, mint a külvilágban fellelhető tapasztalatok. A skorpió energiák ugyanezt sugallják - nézz kicsit magadba, gondold át a dolgaid, jó úton jársz-e, azt csinálod-e, amit igazán szeretnél, mindent megteszel-e azért, hogy rendben legyen az egészséged, életed. A 10-én jegyedbe lépő Merkúr, majd a Nap már válaszokat is adhat, s már a céljaidra is érdemes lesz koncentrálni, s a partnereket is keresni hozzá.
BAK
Uralkodó bolygód megindul előre. A visszafelé haladó időszakokban enyhülhetnek a terhek, de az erő is kevesebb, s elsősorban a múlt feldolgozására, lezárása van lehetősége. Ezt tapasztalhattad az elmúlt hónapokban. Most – legalábbis bizonyos területeken – új időszámítás kezdődik. Magadra talál. Igaz, Bakként ez azt jelenti, hogy új kihívásokkal kell szembenézned. Hogy milyen formában, arra az elmúlt év ezen időszaka és az idén márciusban történt események nyújthatnak némi támpontot, sőt, lehet, hogy éppen akkor induló helyzetet kell most lezárnod, végleg elengedned. A változást a nyilas energiák hozzák majd, ők már egyértelműen a jövőre fókuszálnak. Vagyis nézz előre!
Aszcendens
Uralkodó bolygód, a Szaturnusz megindul előre. A Halakban járva - március óta - a tanulás, kommunikáció, kapcsolatok terén ad feladatokat. Amíg visszafelé járt, főleg a régi ügyeid tudtad lezárni. Most új feladatok jönnek. Elsősorban a baráti kapcsolataidat, közösségben betöltött szerepe(i)det kellene végiggondolni. Ha van valami konfliktus, próbáld meg átbeszélni, rendezni. Az utolsó hét már az erőgyűjtésé. Fel kell készítened magad a bak időszakra. Megtanulni hinni magadban, hogy ha „helyzet” van, ne legyen kétséged, hogy meg tudod oldani.
VÍZÖNTŐ
Még mindig nagyon erősek a skorpió energiák, biztos, hogy jó néhány felismeréssel gazdagabb leszel a hónap közepére-végére. Áss egy kicsit a lelked mélyére, gondold végig, mennyire vagy elégedett az életeddel, kielégít-e a munkád, jól érzed-e magát a kapcsolataidban! Attól függően, mire jutsz, karriered további lendületet vehet, ehhez persze lehet, hogy váltanod kell, főleg 13-a környékén lesz kiélezett a helyzet. Ez az időszak egyébként is satuba foghat, nehéz lesz összeegyeztetni a saját vágyaid, céljaid családod érdekeivel. Jó, ha a fontossági sorrenddel tisztában vagy és igyekszel is betartani azokat! A 22-én Nyilasba lépő Nap, majd a Mars szerencsére már könnyedebb energiákat ígér.
Aszcendens
A skorpió időszak a jövődet, karrieredet érinti. Hozhat előrelépést a munkádban, de arra is rávilágíthat, mennyire vagy a helyeden, s nem kellene-e néhány dolgot elengedned ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Esetleg épp a jelenlegi munkádat, vagy egy visszahúzó, negatív hozzáállást. Meglehet, hogy egy pozícióért is harcolnod kell, esetleg a főnököddel kerülsz összetűzésbe, főleg 13-a környékén lesz feszült a helyzet. Kaphatsz egy ajánlatot is, ez esetben jó, ha egyeztetsz a családdal. A Szaturnusz előre indulása pénzügyi területen hozhat új kihívást, lehetőségeket.
HALAK
A jegyedben járó Szaturnusz befejezte hátráló mozgását. Előre indulásával új kihívások, feladatok jönnek, s önszántadból vagy az univerzum nem igazán finom „biztatására” leteheted az alapokat egy stabilabb, s remélhetőleg biztonságosabb élethez. Minden felbukkanó lehetőséget ragadj meg, tűzz ki új célokat és kezdd el őket felépíteni, megvalósítani! A sorsbolygó a határaid meghúzására is figyelmeztet. Támogass másokat, de nem a saját kontódra! A skorpió energiák segítenek kiszelektálni az életedből azokat az embereket és helyzeteket, amik csak lehúznak. Próbáld megtalálni, miért ragaszkodsz hozzájuk! Ha megérted az okokat, már könnyebb lesz továbblépni. A továbbtanulási lehetőség, külföldi utazás még mindig aktuális, lehetőséget kínálnak arra, hogy a jövőd új irányt vehessen.
Aszcendens
A március óta jegyedben járó Szaturnusz nagyobb felelősséget kívánó helyzeteket hozott. Az elmúlt pár hónapban valószínűleg tehermentesültél egy kicsit. Most viszont a sorsbolygó megindul előre, tehát újabb kihívásokra, feladatokra van kilátás. Több lehetőséged lesz utazni, ha a karrieredhez szükség lenne valamilyen képzésre, tanulmányra, most érdemes nekirugaszkodnod. A hó vége már konkrét karrier-lehetőségeket hozhat, aminek az is feltétele, hogy sikerüljön jó kapcsolatokat kialakítanod.