Április 20-ig a Nap a Kos jegyében jár, aztán átlép a Bikába.
A Kos időszak a megújulás ideje. Önmegvalósítási törekvéseink életünk számos területén indíthatnak el változást. Minden energiánkkal azon vagyunk, hogy a céljainkat megvalósítsuk.
A Bikába lépő Nap már sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. Új dolgokba most nehezebben kezdünk – hacsak külső körülmények rá nem kényszerítenek minket –, viszont hív a tavasz, a természet, mi pedig élvezni szeretnénk az életet.
Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.
KOS
Pár hét kihagyással egy éve jár a Jupiter a jegyedben. A „nagy szerencsebolygó” mindent bőséggel telít, felnagyít – a pozitív lehetőségeket éppúgy két kézzel osztogatja, mint a kevésbé kellemes eseményeket. Május közepén átlép a Bikába, addig még tudod hasznosítani az energiáit, kérhetsz, kaphatsz hitet, bölcsességet, kegyelmet, s az igazság is melléd szegődik. Az első pár napban a Merkúr, 20-ig pedig a Nap is a Kos jegyében jár. Az időszak kapcsolatokat, kommunikációs és kiteljesedési lehetőségeket kínál, de hozhat új feladatokat is. Mivel uralkodó bolygód, a Mars éppen a Rákban időzik, elsősorban családi, otthoni teendők várhatók. 12-e a jolly joker nap.
Aszcendens
Még másfél hónapig jár a Jupiter a jegyedben, ez idő alatt tudod befejezni az elmúlt évben megkezdett projektjeidet, vagy elindítani újakat. A Nap mutatja az irányt, az aktuális lehetőségeket, a Merkúr és az ikrek Vénusz kínálja hozzá a megfelelő kommunikációt és kapcsolatokat. Ezek egy (jó) része anyagilag is kifizetődő lehet. Lesz helye a pénznek. Például otthon, ahová most az energiád nagy részét fekteted.
BIKA
A hónap első felében még a kos jegy dominál, tehát nem leszel híján a harcos energiáknak. Más kérdés, hogy mennyire lesz kedved ringbe szállni, vitába bocsátkozni, konfliktusokat felvállalni. Ha valami inspirálni tud, az a családod. Döntéseidben is ők vagy egyéb érzelmeid motiválnak a legjobban. A hó elején a jegyedben jár a Vénusz, majd a Merkúr és a Nap is követi, vagyis személyiségednek meglehetősen széles tárházát tudod mozgósítani, ha célt akarsz érni. Az időszak sikert hozhat munkádban, növelheti kreativitásod, s remélhetőleg az anyagiakra sem lesz panaszod. 20-a ígéri a legtöbb lehetőséget, ekkorra időzítsd a fontos döntéseket, változásokat! Boldog születésnapot!
Aszcendens
Hacsak egyéni horoszkópodban nincs valami extra nehezítés, akkor most igazán elemedben vagy, remekül érzed magad a bőrödben, tele vagy tervekkel, energiával. S minden adott ahhoz, hogy felkészülj a nagy „dobbantásra”! Ami majd május közepétől lesz, de azért addig se ülj ölbe tett kézzel, dolgozz ki minden részletet, teremtsd meg az anyagi feltételeket és keresd meg azokat a partnereket, akikkel majd el tudod képzelni a közös munkát vagy életet.
IKREK
A kos energiák hatalmas lendületet adnak az aktuális feladatok, teendők ellátásához, de a régóta halogatott, fiók mélyén szunnyadó tervek megvalósításában is segítségedre lehetnek. Két területtel kell kiemelten foglalkoznod, az egyik az érzelmi életed. Szerelem, szeretet-kapcsolatok, másokhoz való viszonyod, együttműködési készséged – ezek lesznek tesztelve, különböző eseményeken, helyzeteken keresztül. 11-én lép a jegyedbe a Vénusz, ekkor „élesedik” a helyzet, erősödik az igény arra, hogy szeress, szeretve legyél. Egy régóta áhított szerelem is elérhetővé válik. A másik vonal az anyagiak, a biztonság témaköre, amiért most hajlandó vagy akár komolyabb váltásra, áldozatokra is.
Aszcendens
Költekezési szokásaid, a pénzhez való viszonyod meglehetősen hangulatfüggő. Most viszont úgy tűnik, tudod, hogy mit akarsz, és meglehetősen sok erőfeszítést teszel azért, hogy előteremtsd azt a tőkét, ami kellő biztonságot tud nyújtani számodra. S ennek meg is lesz az eredménye. Beérhet egy munka gyümölcse, de (baráti) segítséggel végre valóra válhat egy titkos álmod is. 7-e környékére időzítsd a fontos tárgyalásokat, találkozókat, üzleti utat.
RÁK
Szereted a dolgaidat saját tempódban intézni, remélve, hogy fel tudsz készülni minden eshetőségre. Csakhogy erre most kevés esély van, a május 20-ig jegyedben menetelő Mars ugyanis igen aktív időszakot ígér, tele váratlan helyzetekkel és eseményekkel. Muszáj lesz turbó fokozatra kapcsolni. Ráadásul – bár szívesebben szállsz síkra másokért – most elsősorban a saját céljaid, álmaid lesznek fontosak, remélhetőleg vannak ilyenek. Hölgyeknek hozhat az időszak szerelmet, uraknak a férfi energiák megerősödését, mindkettő 21-e környékén teljesedhet be. Egy régi barátság vagy szerelem is visszatérhet, hogy újragondolhassátok a kapcsolatotokat. A biztonság, megbízhatóság lesz a kulcsszó, ennek lehetősége segít dönteni.
Aszcendens
A jegyedben jár a Mars és végre, végre, tele leszel energiával! Itt az idő, hogy a fejben összerakott terveid megvalósuljanak, valósággá váljanak. A hónap eleje a legintenzívebb, hosszú távú céljaid érdekében esélyes lehet egy komolyabb tanfolyam, átképzés, de egy külföldi út vagy kiküldetés is. Barátaid, kapcsolataid is nagyobb teret kapnak, próbálj minél több időt tölteni olyanok társaságában, akikkel egy hullámhosszon vagy!
OROSZLÁN
A 20-ig Kos jegyében járó Nap, Merkúr és a Vénusz sem hagyja kihasználatlanul az energiáid. Segít gyorsan dönteni, rövidebb projekteket elindítani, támogatja a külföldi utazásokat, meginduló tanulmányokat és az új szövetségeket, kapcsolatokat is. Ha eddig nem tetted, kezdd el a saját utad járni! Számíthatsz benne a környezeted segítségére, persze nagyon sok múlik azon, hogy sikerül megtalálnod velük a hangot. Ez az időszak meglehetősen aktív és pörgős, a 20-a utáni már sokkal higgadtabb és megfontoltabb lesz. Időd és vágyad is lesz pihenésre, az élet kézzel fogható, kisebb-nagyobb örömeire, arra, hogy jól tudd magad érezni a bőrödben. Az utolsó hét váratlan helyzetek elé állíthat, ráadásul a döntéseidben egyre inkább az érzelmeidnek kell teret kapnia.
Aszcendens
A kos időszak a belső- és külföldi utazások, tanulmányok, hit területedet érinti. Ezek mentén gyűjthetsz tapasztalatokat, amiket áteresztve magadon komoly felismerésekhez juthatsz saját életedről, motivációdról, működésedről. Talán épp ez segít egy (új) célt megfogalmazni, amit a hó második felétől alapozhatsz meg, és majd május közepén tudod kibontakoztatni. Konkrét karrierbeli ajánlatokat is kaphatsz, érdemes komolyan foglalkozni velük!
SZŰZ
Pár napja a Mars a Rák jegyébe lépett. Új csatatéren és az eddigitől egészen eltérő harcmodorra lesz szükséged. Nem a tágabb ismeretségi körödben, s nem is szavakkal kell megvívni a csatáid. Otthon, szeretteiddel vagy szeretteidért kell megküzdened, s az észérvek helyett az érzelmek motiválnak majd döntésre. Lehetnek családi konfliktusok, ne ijedj meg tőlük, felvállalásuk, tisztázásuk, megoldásuk szükségszerű lesz. 3-ig anyagi természetű viták is előfordulhatnak, lehetséges, hogy egy új helyzetet nem egyformán látsz a többiekkel. A bika energiák már sokkal szelídebbek lesznek, nagyobb lesz a harmóniaigényed, igyekszel békésebb, nyugodtabb körülményeket teremteni magadnak és környezetednek.
Aszcendens
A kos önérvényesítő energiáit igencsak elrejted magadban. Talán, mert ezt várták el tőled gyerekkorodban. Esetleg, mert mindig fontosabbnak tűnt, hogy másoknak megfelelj, másokat támogass. Akárhogy is, a saját igényied rendre háttérbe szorultak. Ideje felismerni ezeket a régi mintákat és megtanulni küzdeni a saját álmaidért, vágyaidért is. Ha adódik egy külföldi vagy tanulási lehetőség, fogadd el, ez az időszak rólad kell, hogy szóljon!
MÉRLEG
Pár napja a Mars már a Rák jegyében jár, május 20-ig tartózkodik a családot, gondoskodást, együttérzést képviselő jegyben. Elsősorban ezekbe a területekbe és témákba kell majd több energiát fektetni, ami nem lesz mindig könnyű. Párod és környezeted ugyanis jóval érzékenyebb lesz a szokottnál, ami jó pár konfliktushoz vezethet. Ahhoz, hogy ezeket megoldjátok, minden diplomáciai érzékenységedet és empátiádat elő kell venned. Adódhat olyan helyzet is, ahol – egy munkahelyi affér vagy a szakmai előmeneteled érdekében – muszáj lesz a sarkadra állni. Személyes motivációid 11-ig főleg az anyagiak lesznek, később a tanulás, fejlődés, kapcsolatok építésének lehetősége vihet előre.
Aszcendens
Remek rálátást kaphatsz kapcsolataidra, másokhoz fűződő viszonyaidra. A cél természetesen az, hogy – beszélgetéssel, magadért való kiállással - megoldd, ami a felszínre kerül. A 20-ig terjedő időszak napsütéses, érzelmekkel és élményekkel teli napokat is hozhat pároddal, szeretteiddel, de szakmai megmérettetés is adódhat. Szereplés, plénum előtti megmérettetés, új (határainkon túlra nyúló) feladatok is jöhetnek.
SKORPIÓ
A hó első felében a kos energiák dominálnak, meglehetősen ambiciózusak, viszont csakis és kizárólag az érzelmeid tudják cselekvésre bírni - elsősorban családod, otthonod, szeretteid képesek mozgósítani. A külföldre költözés, utazás is aktuálissá válhat, ha van beleszólásod, érdemes 11-e körül lebonyolítani. A Vénusz is eddig jár szemben, a Bikában. „Szeress” – mondja, kéri, sugallja a párod, s most kiderül, mennyire vagy képes rá. Vagyis remek tükröt kapsz saját – társad és mások – iránti érzéseidről, érzelmi motivációdról. Néhány komoly beszélgetés – a múlt megrágása, végiggondolása is szükségszerű lehet, ahogy bármilyen együttműködés, összefogás, közös projekt is időszerű lesz.
Aszcendens
Eleinte a munkád van fókuszban, ami nagyon úgy néz ki, hogy összefüggésben lesz egy külföldi úttal, netán egy továbbképzéssel. Ez már most hozhat szerződést, együttműködést, anyagi lehetőségeket, de kb. másfél hónap múlva új célt, szakmát is adhat a kezedbe. A párkapcsolatodra is érdemes jobban figyelmed, valószínűleg lesznek megoldandó, megbeszélendő helyzetek, melyek tisztázása szükséges ahhoz, hogy a kapcsolatotok tovább működhessen.
NYILAS
Ez a hónap sorsfordító lesz! 7-én a Szaturnusz megy át a Halakba, 23-án a Plútó „robban be” a Vízöntő jegyébe. Merőben más lesz a téridő-pillanat, a világ, a társadalmi környezet, mint eddig, ezért új hozzáállásra lesz szükség ahhoz, hogy talpon maradhass. A Szaturnusz mellett 19-ig a Merkúr, 20-ig a Nap is a Halak jegyében jár. Olyan helyzetekkel találkozol, ahol komoly szükség lesz az elfogadásodra, együttérzésedre, segítőkészségedre. Próbáld a gondolkodásod, kommunikációd, kapcsolataid efelé terelni, ha vitád van valakivel, igyekezz megérteni a másik álláspontját is! A 25-ig Ikrekben járó Mars a munkahelyeden segít megvívni csatáid, később a pároddal kell megoldanotok a konfliktusaitokat.
Uralkodó bolygód, a Jupiter még másfél hónapig jár a Kosban. Leginkább új helyzetek kezelésére, projektek elindítására, fontos döntések meghozatalára lesz jó az időszak. Azt azért kalkuláld be, hogy cselekvőképességed csak bizonyos helyzetekre korlátozódik, jelen esetben szerelmed, gyermeked, családod lehet ez a terület. Értük tehát bármire képes vagy, s a sors valószínűleg gondoskodik is róla, hogy az odaadásod, tenni akarásod bebizonyíthassad. A szemben járó Vénusz tovább érzékenyít, remek rálátást kaphatsz arra, hogy mi mozgatja a kapcsolataidat, mennyi bennük az érzelem, s másokon – elsősorban párodon – keresztül saját érzéseidet is megtapasztalhatod. A 20-ai utáni időszak a munkahelyeden is hozhat új lehetőségeket.
Aszcendens
Közel egy éve indult el az az esemény, projekt, folyamat, aminek május közepén érsz a végére. A Kosban lévő Nap nagyon sok energiát az utolsó időszakra. Ha bármilyen lemaradásod van, pótolhatod, de természetesen még most is belevághatsz új kihívásokba. A szerelem, gyerek, önmegvalósítás témakörök bármelyike is fontos szerephez juthat, méghozzá erős érzelmi motiváltsággal. 11-e hozhat fontos találkozást, együttműködést is.
BAK
Tudod, hogy a céljaid elérése érdekében muszáj hozni áldozatokat. Már csak a cél(oka)t kellene bepontosítani. A hely, ahol a legnagyobb szükség lehet rád, a családod, szűkebb környezeted. A tevékenység sokféle lehet, majd „dobja a gép”. Ha előre akarsz „menekülni”, a művészet, a spiritualitás intenzívebb megélése, tanulása épp úgy lehetséges, mint bármilyen segítő-, szociális tevékenység vagy épp a gyógyítás. A kos energiák képesek beindítani, megadni a kellő bátorságot minden új feladathoz, a körülményeket konfliktusok, nagy akaraterőt kívánó helyzetek kínálják hozzá. A hó második felében már a bika nyugodt, biztonságos közegében – szerelmed, gyermeked, hobbid segítségével – meg tudsz pihenni egy kicsit.
Aszcendens
Gyerek, család, (pár)kapcsolat – főleg ezek a témák lesznek felnagyítva és tesztelve. Ezeken a területeken érezheted szükségét, hogy – pro vagy kontra - meghozz egy döntést, de egy fontos esemény, elmozdulás is bekövetkezhet. A hónap elején érdemes aláírni fontos szerződéseket, elindítani megállapodásokat, s magánéletedben is ekkor jöhet fontos változás – utolérhet a szerelem, s meglévő kapcsolatodat is felpörgetheted.
VÍZÖNTŐ
A kos energiák minden projekt elindításához kellő lendületet adnak. Márpedig vágy, cél és feladat lesz bőven, a munkahelyeden és a magánéletedben is. Kívülről is érkezhetnek megoldásra váró helyzetek, de ha vannak terveid, amik eddig várattak magukra, azokat is érdemes elővenni és útnak indítani. A kos időszak tanulásra, utazásra, kapcsolatok építésére, ápolására is alkalmas, sőt a szerelem is megérinthet – 11-e a jolly joker nap, érdemes több energiát fordítani az ismerkedésre. 20-án indulnak a bika energiák, ami az otthon területed, a Mars is a Rák jegyében jár, egyre nagyobb figyelmet igényel majd a családod, s érzelmileg és anyagilag is stabilabbá válhat az életed.
Aszcendens
A hónap anyagilag is kifizetődő munkalehetőséget hozhat, de legalábbis felerősödik az igényed arra, hogy „meg legyél fizetve”. Ez irányú igényeidet természetesen nem árt, ha a főnöködnek is megmondod. Persze nem csak a munka körül zajlik majd az életed, a magánéleted is meglehetősen eseménydús lesz. 12-e körül várható egy – az életedet gyökeresen átalakító –szerelem, netán ekkor szabadulsz meg végleg egy lehúzó kapcsolattól. 21-e után egy régi otthoni helyzet kerül újragondolásra.
HALAK
A kos energiák még mindig erősek, ami biztosítja az aktivitást, tettrekészséget vagy annak lehetőségét. A formája viszont már jóval lágyabb, mint az előző hónapokban volt, a rák Mars – ellentétben az Ikrekkel, aki „fejben”, intellektuálisan volt motiválható –, elsősorban érzelmei alapján hoz a döntéseket. Gyerek, szerelem, önmegvalósítás – ezek lesznek azok a területek, amik nagyobb odafigyelést, több energiát igényelnek majd. 20-ig a pénzügyek is előtérbe kerülnek, lehetőséget éppúgy kaphatsz, mint rálátást arra, hogy milyen feladataid lennének az anyagi stabilitásod rendezésére. Ennek egyébként az is feltétele, hogy próbálj olyan kapcsolatokat kialakítani, akikkel egy közös cél érdekében együtt tudsz dolgozni, működni.
Aszcendens
Egyre inkább szeretnél biztos talajon állni, ennek pedig egyik fontos pillére, hogy anyagilag is stabilizáld a helyzeted. Ha gondolkodsz vállalkozásban, most útnak indíthatod, jó, ha partnerekben is gondolkodsz. Egyébként is érdemes olyan lehetőségeket keresned, ami pénzt hoz a házhoz – ha kellő energiát fordítasz rá, most elő tudod teremteni azt a tőkét, amire szükséged van. A szerelem is megérinthet, elsősorban a hosszú távú kapcsolatoknak kedvez a téridő pillanat.