Előrejelzés

Előrejelzés 2020 novemberére

A Skorpióban járó Nap nyíltan vállalja véleményét és nem fél a következményektől sem. A titokra, a valódi okokra kíváncsi, ezért könyörtelenül megmutatja, mi gátol minket a fejlődésben. Semmilyen kompromisszumra nem képes, felszínre hozza elfojtott érzéseinket, szívósan, szenvedélyesen, kitartóan keresi az igazságot. Ebben az időszakban életünk „mélyrétegeire” látunk rá, megismerjük elfojtott, meg nem élt vágyainkat, valódi énünket. Intenzív, szélsőséges hangulatváltozásokkal teli hetekre számítsunk, amikor szenvedélyes, érzéki vagy épp sötét, magányos időszakok váltják egymást. Ez az öngyógyítás lehetőségének időszaka is, ajánlatos sokat meditálni, mély beszélgetéseket folytatni, „terápiázni”.

A Nyilas időszakban már nem csak belső utazásra vágyunk. Ki akarunk menni a világba, más kérdés, hogy erre még várnunk kell egy kicsit. Mindenesetre a terveink nagyszabásúak, távoli célok foglalkoztatnak. Képtelenek vagyunk kicsiben gondolkodni, „nagy” dolgokra vágyunk, s hiszünk abban, hogy el is érjük azokat. A megvalósításban segít a lelkesedésünk, de érdemes figyelni arra, hogy a lángolás kitartson a megvalósításig.

Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.   

 

November 4-én a Merkúr megindul előre.

A kommunikáció és a közlekedés bolygója némi gondolkodás után ismét régi formáját hozza, írjuk alá a fiókba tett szerződéseket és tegyük le elhalasztott vizsgáinkat! Még arra is van néhány napunk, hogy friss kapcsolatokat kössünk, társasági élményeket szerezzünk!

November 10-én a Merkúr a Skorpióba lép.

A Plútó által fémjelzett Skorpióban a Merkúr nem nagyon finomkodik. Kérlelhetetlenül odavágja az igazat, nem törődve azzal, mennyire bánt meg vele másokat. Ebben az időszakban nincs számunkra tabu, az utolsó részletig utánajárunk mindennek. Szívesen pillantunk be tiltott dolgok mögé is, élvezettel derítünk ki titkokat, vesézünk ki helyzeteket. Kommunikációnk célratörő, határozott és következetes, nehezen viseljük, ha valaki ellentmond nekünk. Ebben az időszakban hajlamosak lehetünk éles, sértő, cinikus megnyilvánulásokra, robbanékonyságra. Nem árt tudatosan figyelni magunkat, nehogy fölöslegesen megbántsunk másokat! Spirituálisan viszont sokat fejlődhetünk, gondolataink komoly átalakító, transzformáló erővel bírnak. Érdemes kihasználni!

November 15-én a Mars megindul előre.

A Kosban járó Mars szeptember közepe óta járt visszafelé, energiái befelé irányultak. Elfojtott, meg nem élt vágyaink kerültek felszínre, ráláthattunk belső konfliktusainkra, felismerhettük milyen erők mozgatják vágyainkat, cselekedeteinket. Most újra teljes energiával vethetjük magunkat az életbe, levonva a tanulságokat léphetünk tovább. Ideje, hogy „kint” érvényesítsük érdekeinket, akaratunkat.

November 21-én a Nap belép a Nyilasba.

Intenzív, szenvedélyes, lemondásokat és megújulást kívánó időszakon vagyunk túl. A titkot kerestük, az igazságot, a hozzá vezető út sokszor volt magányos. Ideje befejezni a belső utazást és körülnézni kicsit a világban. Nagyszabású tervek, távoli célok felé indulni. Most nem elég kicsiben gondolkodni, „nagy” dolgokra vágyunk, s hiszünk abban, hogy el is érjük azokat. A megvalósításban segít a lelkesedésünk, de érdemes figyelni arra, hogy a lángolás kitartson a megvalósításig. A tüzes jegyűek (Nap, Hold vagy aszcendens a Kosban, Oroszlánban vagy a Nyilasban) különösen jól tudják hasznosítani ezt az időszakot.

November 21-én a Vénusz a Skorpióba lép.

A lágy, nőies, harmóniára törekvő Vénusz a Mérlegben maximálisan ki tudott bontakozni. A Skorpióba lépve – a Plútó, a transzformáció, a hatalom, a mágia bolygójának uralma alatt – szenvedélyessé, elszánttá válik. A legtitkosabb vágyaink kerülhetnek felszínre, gyökeresen felforgatva eddigi életünket. Művészeknek nagyon kreatív időszaka lehet, s hozhat szenvedélyes kapcsolatot, fokozott szexualitást, mindent elsöprő érzéseket, szélsőséges anyagi helyzetet is. Társadalmi szinten számítani lehet újabb me too ügyekre, szexualitással kapcsolatos botrányokra. Vizes jegyűek (Nap, Hold, aszcendens vagy Vénusz a Rákban, Skorpióban vagy a Halakban) tudnak a legjobban profitálni ebből az időszakból. 

 

Copyright © 2021 Astroself.hu Minden jog fenntartva! Designed by freeart.hu