Előrejelzés

Előrejelzés december hónapra

A 21-ig a Nap a Nyilas jegyében jár, aztán átlép a Bakba.

A Nyilas időszakban a Ki vagyok? Honnan jövök? Hová tartok? Mi a dolgom a világban? kérdésekre keressük a választ, a megtalálásához élményekre és tapasztalatokra (utazásra, szellemi kalandokra) van szükség. Az "isteni terv" megértéséhez elkerülhetetlen, hogy higgyünk magunkban, Istenben, az Univerzumban, ki-ki hite szerint.

A most következő időszak különösen fontos a Nyilas érintettségűeknek (Nap, Hold vagy aszcendens a Nyilasban) vagy egyéni horoszkópunkban a Nyilas által uralt területen. A Szaturnusz három éven át tette itt próbára kitartásunkat, türelmünket, teherbírásunkat. Még néhány hét, és a "mű" elkészül, de az utolsó időszak talán az utóbbi három év legnehezebb és legizgalmasabb periódusa lesz. Amit nem sikerült megvalósítanunk az elmúlt évek alatt, most muszáj lesz pótolnunk. Extra lehetőségek és kihívások várhatók, különösen a Nyilas és Ikrek érdekeltségűeknek.

A 21-én kezdődő bak időszakban főleg a kitűzött cél látjuk magunk előtt, s mindent megteszünk, hogy elérjük, amit szeretnénk. A Szaturnusz hazatérése a Bakba segít céljaink elérésében, megtanít rá, hogy mennyire fontos, hogy felelősséget vállaljunk magunkért, másokért, tetteinkért, érzéseinkért.

 

Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.

December 1-én a Vénusz a Nyilasba lép. A tüzes jegyben a szeretet, a szerelem, a szépség, a harmónia és az anyagiak bolygója lobbanékony, lelkes, hittel teli lesz. Jóval derűsebbek, szeretetteljesebbek, bohémabbak, jobbindulatúak és magabiztosabbak vagyunk. Keressük a kalandokat, társaságra, szerelemre vágyunk, könnyen alakítunk ki kapcsolatokat. Párkapcsolatainkban viszont nagyobb a szabadságigényünk, jobban ragaszkodunk függetlenségünkhöz, külön programokhoz. A most elkezdett kapcsolatok, anyagi ügyletek nagy lehetőséggel kecsegtetnek, de vigyázni kell, hogy lelkesedésünk kitartson akkor is, ha épp nem mennek olyan egyszerűen dolgaink. A következő időszak – Bak Vénusz - december 25-étől - majd meghozza a kitartást, addig érdemes figyelmeztetni magunkat, ha szükség van rá!

December 2-én a Merkúr megáll, majd megindul visszafelé. 22-ig jár visszafelé a Nyilas jegyében, az ünnepekre tehát már helyreállhat a kommunikáció. De addig, mint minden retrográd időszak, ez is egy kicsit több befelé figyelést igényel tőlünk. Próbáljuk újragondolni dolgainkat, találkozni életünk régebbi szereplőivel, rendezni közös ügyeinket. Hozhat az időszak akadozást, félreértéseket a kommunikációban, közlekedésben. Vizsgát, fontos tárgyalást, tartós fogyasztási cikk vásárlását ha lehet, ne időzítsünk erre a néhány hétre. Mindenesetre érdemes megfigyelni, hoz-e életünkbe bármilyen változást az időszak, hogy később felkészülhessünk rá.

December 9-én a Mars belép a Skorpióba. Október végétől a Mars a Mérlegben járt. A céljaink eléréséhez szükséges akarat, erő, és maga a hódítás bolygója kapcsolatainkra helyezte a hangsúlyt. Harcolni értük-velük, energiát fektetni a megértésükbe, megtanulni összeegyeztetni mások érdekeit a mienkével – ez volt a feladatunk. Valószínűleg nem sok döntést hoztunk, viszont nagyon sok tapasztalatot szereztünk, melyet először most tudunk majd hasznosítani. Már eldőlt, melyik kapcsolatunkra van szükségünk, és melyik nem szolgálja tovább fejlődésünket. Most elég lelkierőt kapunk ahhoz, hogy ezektől megváljunk, s tovább tudjunk lépni. Gyakorlatilag bármire képesnek érezzük magunkat. Intenzív, mély, szenvedélyes, szélsőséges helyzetektől sem mentes időszakra számíthatunk. Különösen, hogy október óta a Jupiter is e jegyben tartózkodik, ez tovább növeli erejét, energiáját. 

December 20-án a Szaturnusz átlép a Bakba.

A Szaturnusz az elmúlt három évben a Nyilasoknak és az Ikreknek hozta a legtöbb kihívást, feladatot, lehetőséget. A Bakban járó "bölcs tanító" ma hazatér, és minden energiájával arra koncentrál, hogy a célt, amit el kell érnünk, meg tudjuk valósítani. Komoly, kitartásunkat és rendíthetetlenségünket edző próbatételekre számíthatunk. Különösen a Bakok és a Rákok életében várhatók komoly lehetőségek, sorsfordulatok, de egyéni horoszkópunk Bak érintettégű területe is új feladatok elé állít a most következő három esztendőben.

December 21-én a Nap belép a Bakba.

Az elmúlt időszak a nagy eszmék és kalandozások időszaka volt. Vágytunk arra, hogy kitörjünk szűkebb környezetünkből, tele voltunk tervekkel, s hozzá bőven volt lelkesedésünk is. Ideje hozzákezdeni a tervek megvalósításához, elővenni azt az énünket, amelyik türelmesen, szorgalmasan és fáradhatatlanul dolgozik céljai eléréséért. Az elkövetkezendő egy hónapban jóval komolyabban vesszük magunkat és a világot, s főleg a kézzelfogható eredmények érdekelnek. Sokkal fontosabb a karrierünk, (anyagi) biztonságra vágyunk és meg is teszünk minden tőlünk telhetőt érte. Reálisan látjuk a lehetőségeinket, ezért jó esélyünk van rá, hogy sikereket érjünk el. Érzelmileg viszont visszafogottabbak vagyunk, nehezebben nyílunk meg, s a sok munka akár magányossá is tehet. Ez az időszak a felelősségvállalásról szól, ami Karácsony táján különösen nagy hangsúlyt kap. Érdemes elgondolkodni azon, miért és kiért kell felelősséget vállalnunk. Magunkért, a gondolatainkért, a tetteinkért, s persze szeretteinkért mindenképp.

December 22-én a Merkúr megáll, majd megindul előre

A Merkúr december óta haladt visszafelé, hogy az ünnepekig legyen időnk, alkalmunk végiggondolni életünk aktuális területeit, megnézzük, mit kellene másképp tennünk a jövőben, megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat - magunkkal, szeretteinkkel. Most már előre nézzünk! Higgyünk abban, hogy az út, amit választottunk vagy a sors kimért ránk, értünk van és bármilyen nehéz és fárasztó is, a legalkalmasabb arra, hogy fejlődni tudjunk. A Nyilasban járó Merkúr január 11-ig támogatja jövőbeni terveink megfogalmazását, mások meggyőzését, tanulást, külföldi lehetőségeket. 

December 25-én a Vénusz a Bakba lép

Vége a Nyilas időszak lazaságának, a földjegyben a szeretet, a szerelem, a szépség, a harmónia és az anyagiak bolygója már nem az élet élvezetére, sokkal inkább feladatainkra irányítja a figyelmet. Szembesülhetünk anyagi lehetőségeinkkel is, ezeket többnyire szűkösnek érezzük. Ezért jóval elővigyázatosabbak és óvatosabbak vagyunk, nehezebben engedünk közel magunkhoz új embereket, érzelmeket. Kapcsolatainkat a célszerűség vezérli, szívesebben vagyunk olyanokkal, akik előbbre lendíthetnek életünk bizonyos területein. Jó időszak jön viszont tervezésre, új irányok kitűzésére, szeretet-kapcsolataink átgondolására, egyfajta érzelmi leltár készítésére, mert jóval reálisabbak, gyakorlatiasabbak vagyunk.

December 30-án az Uránusz megáll és megindul előre

Augusztustól volt időnk végiggondolni, hogy mi az, amin muszáj változtatnunk ahhoz, hogy előrébb léphessünk. Most a külvilágban is megindulnak a változások. Új célok, régi terveink valóra váltása vár ránk, melyekhez a szabadság és függetlenség, a váratlan helyzetek, szellemi szikrák, hetedik érzék, hirtelen áttörések bolygójának összes tapasztalatára, ötletére szükség lesz. A Vízöntők végre fellélegezhetnek, de egyéni horoszkópunk Vízöntő és Uránusz jelezte területei is megindulnak, erőre kapnak.

 

Copyright © 2024 Astroself.hu Minden jog fenntartva! Designed by freeart.hu