Előrejelzés 2019 decemberére

21-ig a Nap a Nyilas jegyében jár, aztán átlép a Bakba.

A Nyilas időszakban a Ki vagyok? Honnan jövök? Hová tartok? Mi a dolgom a világban? kérdésekre keressük a választ, a megtalálásához élményekre és tapasztalatokra (utazásra, szellemi kalandokra) van szükség. Az "isteni terv" megértéséhez elkerülhetetlen, hogy higgyünk magunkban, Istenben, az Univerzumban, ki-ki hite szerint.

A most következő időszak különösen fontos a Nyilas érdekeltségűeknek (Nap, Hold vagy aszcendens a Nyilasban) vagy egyéni horoszkópunkban a Nyilas által uralt területen.

A 21-én kezdődő bak időszakban főleg a kitűzött cél látjuk magunk előtt, s mindent megteszünk, hogy elérjük, amit szeretnénk.

Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.

 

December 2-án a Jupiter a Bak jegyébe lép.

A Jupiter alapvetően a Nagy szerencse bolygója, de nem csak a pénzt, hatalmat oszthatja bő kézzel, „jutalmunk” éppúgy lehet egy kihívás megtapasztalása is, ha sorsbolygóként ezen keresztül akar tanítani bennünket. A Bakban járva olyan feladatokkal lát el, melyekhez céltudatosságra és kitartó munkára lesz szükség, s nagyobb felelősséget is kell vállalnunk életünk bak területén: Hogy pontosan milyen természetűt, már a két éve szintén itt időző Szaturnusz jelezte. Itt nőnek meg a feladataink, lehetőségeink.

December 9-én a Merkúr a Nyilas jegyébe lép.

A skorpió Merkúr alatt kommunikációnk célratörő, határozott és következetes volt, az általunk vélt igazságot kérlelhetetlenül vágtuk mások fejéhez. A nyilas Merkúr jóval nyitottabb és nagyobb a hite, meggyőzőereje is. Sok minden érdekel minket, szívesen utazunk, de örömmel szerzünk új ismereteket, kezdünk bele tanulmányokba. Jobban sikerülhetnek a vizsgáink, tárgyalásaink is. Magabiztosak vagyunk, kommunikációnk magával ragadó, képesek vagyunk hitet (vissza)adni másoknak is. Jobban megy az idegen nyelvek tanulása, érdemes erre az időpontra időzíteni a nyelvvizsgákat is. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk önteltek, önfejűek lenni, azt hinni, hogy mindent jobban tudunk másoknál. A „prédikáló” stílus sokakból válthat ki ellenkezést, ezért érdemes figyelni a másik reakcióját, érzéseit is. 

December 20-án a Vénusz a Vízöntő jegyébe lép.

A Bakban járó Vénusz érzelmeink elmélyítésére, elköteleződésre adott lehetőséget. Most sokkal inkább szabadságra vágyunk. Könnyed kapcsolatokra, nagy, intellektuális együttlétekre, közös kalandokra. Fontosabbak a barátaink, a női kapcsolataink különösen jelentősek lehetnek. Anyagi helyzetünkben is váratlan fordulatok várhatók, új pénzszerzési lehetőségek kerülhetnek előtérbe. Érdemes figyelni felvillanó ötleteinkre! 

December 21-én a Nap belép a Bakba.

Az elmúlt időszak a nagy eszmék és kalandozások időszaka volt. Szabadságra volt szükségünk, ki akartunk törni szűkebb környezetünkből, tele voltunk tervekkel, s hozzá bőven volt lelkesedésünk is. Ideje hozzákezdeni a tervek megvalósításához. Erős bennünk a kötelességtudat, türelmesen, szorgalmasan és fáradhatatlanul dolgozunk. Komolyan vesszük magunkat és a világot, de csak a kézzelfogható eredmények érdekelnek. Sokkal fontosabb a karrierünk, (anyagi) biztonságra vágyunk és meg is teszünk érte minden tőlünk telhetőt. Reálisan látjuk a lehetőségeinket, ezért jó eséllyel érünk el sikereket. Érzelmileg viszont visszafogottabbak vagyunk, nehezebben nyílunk meg, s a sok munka akár magányossá is tehet. Ez az időszak a felelősségvállalásról szól, ami Karácsony táján különösen nagy hangsúlyt kap. Érdemes elgondolkodni azon, miért és kiért kell felelősséget vállalnunk. Magunkért, a gondolatainkért, a tetteinkért, s persze szeretteinkért mindenképp.

 

KOS

kos

Új célok, kihívások várhatók – ha van munkaajánlatod, mindenképp lépd meg! A bak- és skorpió energiák céltudatossá tesznek, kevés dolog van, amit ne tudnál elérni, ha igazán akarod. Az időszak hozhat kedvező anyagi feltételekkel járó külföldi- vagy tanulmányi lehetőségeket, de olyan munkát is, amire titkon mindig is vágytál. Nem muszáj megvárni, míg mások jelölik ki az irányt, vedd elő a bakancslistádat és kezdd el megvalósítani az álmaidat, a kulcs a hit, kitartás és szorgalom! S még valami! Nem árt, ha szembenézel azokkal a tulajdonságaiddal, amik eddig hátráltattak, visszavetettek. Ehhez komoly, belső utazásra, önvizsgálatra van szükség, amire az ünnepek remek lehetőséget adnak.

Aszcendens

Saját korlátaidat átlépni a legnehezebb, de már látható a cél, amiért érdemes megtenni. Ez pedig nem megy anélkül, hogy hinnél magadban – ez a hónap, sőt az egész év feladata. Ha aktuális a munkahelyváltás, írhatod alá a szerződést, még akkor is, ha továbbképzéshez, nyelvtanuláshoz vagy sok utazáshoz kötött.

BIKA

bika

A Jupiter egy év után átlép a Nyilasból a Bakba, a Nap azonban még marad 22-ig, segít megérteni, mi miért történt az elmúlt időszakban és ad egy kis önbizalmat, tuning energiát egy sikeres zárásra és a jövő év stratégiájának kidolgozására. De jönnek az új feladatok, lehetőségek is, melyek megoldásához idő és türelem, kitartás és céltudatosság egyaránt szükségeltetik. Ezek a típusú bak energiák nem állnak tőled távol, ha van kézzelfogható haszna és határozott perspektívát nyújt. Márpedig erre most komoly esély van. A hónap első fele  és a 26-ai Újhold környéke külföldi vagy tanulmányi lehetőséget, de egyéb – jövőjét érintő, változást útnak indító – helyzeteket is hozhat.

Aszcendens

Szellemileg aktív időszak következik, rengeteg tanulási, tapasztalási lehetőséggel. Jó esély van utazásra, külföldi megmérettetésre, de a nyelvtanulás vagy bármilyen továbbképzés is szóba kerülhet. Kapcsolataidban is lesz tisztázni való helyzet, ha sikerül, új dimenzióba léphetnek.

IKREK

ikrek

A munkahelyeden még mindig sok olyan probléma kerülhet felszínre, melyet – akár konfliktusok árán is – jó lenne tisztázni, megbeszélni. A szeretteiddel is próbálj minél több minőségi időt tölteni, az ünnep és a rá való készülődés segít egymásra hangolódni, csak a szokásosnál egy kicsit nagyobb odafigyelésre van szükség! A fontosabb utazást, tárgyalásokat, találkozásokat időzítsd 9-e és 19-e közé, anyagiakkal kapcsolatos döntést, munkaszerződést 9-én érdemes aláírni – minden apró részletet tisztázz, ha kell, hívj külső segítséget hozzá! A Bakba lépő Jupiter új kihívásokat hoz. A legnagyobb feladat az lesz, hogy megtanulj a céljaidért keményen, kitartóan dolgozni. Két éves projektjeid érhetnek be, ha sikerül.

Aszcendens

Kollegiális, munkahelyi sérelmek kerülhetnek felszínre, jobb, ha tisztázzátok őket még akkor is, ha nehezen viseled a konfliktushelyzeteket. Nem árt megtanulnod, hogy nyíltan vállald a véleményedet. A hó eleje anyagi lehetőségeket is hozhat, ha ezt csak új pozícióból tudod elérni, akkor válts nyugodtan. 

RÁK

rak

Másodikán a Bakba lép a Jupiter, egyre közelebb kerülve a Szaturnuszhoz és Plútóhoz. Készülj, új fejezet indul az életedben! Ahhoz, hogy sikerrel vedd a megmérettetéseket, érdemes lenne megvizsgálni másokhoz való viszonyod, szeretteiddel, pároddal való kapcsolatodat. Elég figyelni, remek tükröt tartanak eléd, nézd meg, milyennek látod magad általuk. Az ünnepek, a rá való készülődés időt és lehetőséget adnak arra, hogy megoldást találj a felmerülő kérdéseidre. Lehet-e rád számítani? Meg lehet-e bízni a döntéseidben? Jó-e veled együtt lenni? Min kellene változtatni azért, hogy az életed teljesebb legyen? Az elkövetkezendő egy évben számtalan alkalmad lesz kilépni abból a helyzetből, amit meg kell haladnod.

Aszcendens

Az időszak munkádra helyezi a fókuszt – de minden olyan megmérettetésre, lehetőségekre érdemes figyelni, amiből tanulni tudsz, ami a fejlődés, továbblépés lehetőségét magában hordozza. A kapcsolataidban is új korszak kezdődhet, esküvőre, szerződésekre, perekre tökéletesen alkalmas napok jönnek.

OROSZLÁN

oroszlan

A Jupiter elhagyja a Nyilast és belép a Bak jegyébe. Innentől egy éven át a kihívásokat méri majd bő kézzel. Új feladatok várnak, melyek elvégzéséhez a nem kevés kitartás, keménység és elköteleződés mellett hit, önbizalom, tanulás, fejlődni vágyás, nyitottság is szükséges. Hozhat az időszak komoly (külföldi) egzisztenciális- vagy tanulmányi lehetőséget, de beérhet eddigi munkád gyümölcse is, például elkezdhet komolyan profitálni a vállalkozásod. Semmit nem adnak azonban ingyen, keményen kell dolgoznod a sikerért! Ez fizikailag nagyon megterhelő lehet, mindig hagyj elég időt kikapcsolódni, érzelmileg is töltődni, élvezni, amit megteremtettél magadnak. S persze adj minél többet magadból szeretteidnek is.

Aszcendens

Egy konfliktus csak akkor oldható fel, ha a saját részed is megkeresed benne, és képes vagy érte felelősséget vállalni. Most otthon merülhetnek fel olyan vitás helyzetek, amik megoldásra várnak, s ünnep ide vagy oda, muszáj rendezni őket. Munkalehetőség is adódhat, sok energiát kell beletenned, de megéri!

SZŰZ

szuz

2-án a Jupiter belép a Bak jegyébe. Egy három éves ciklus utolsó fázisához érkezik. Gondold át az elmúlt időszakot, nézd meg, milyen folyamat indult el az elmúlt években – most ezt tudod stabilizálni. Bak energiákra lesz szükséged hozzá, szerencsére ezekkel könnyedén képes vagy azonosulni, tisztában vagy vele, hogy a céljaidért keményen és kitartóan kell dolgoznod. Az ehhez szükséges erőt, valamint a magabiztosságot a skorpió és nyilas energiáktól kaphatod. A sok teendő elviheti a figyelmet a magánéletedről, ezért tudatosan figyelned kell arra, hogy ne hanyagold el a kapcsolataidat, s az ünnepeket mély szeretetben és összetartozásban próbáld tölteni. Ne feledd, felelősséggel tartozol a szeretteidért!

Aszcendens

9-ig még beleférhet egy kis utazás, tanulás, de utána már koncentrálj a családodra! Próbálj meg nyitott és barátságos légkört teremteni otthon! Ha a konfliktusokat meg akarod oldani, keresd meg a saját szerepédet benne – az őszinte beszélgetés, és egy kis önvizsgálat segíthet megoldást találni.

MÉRLEG

merleg

A hónap elején a Jupiter átlép a Bak jegyébe. Az elkövetkezendő egy év sorsfordító időszak lesz az életedben. Életednek bak területe lesz az érintett, irányvonalnak gondold végig az elmúlt két éved – a Szaturnusz már jelezte, hol vannak a megoldandó feladatok. Itt most újabb kihívások, lehetőségek várnak. A Karácsony és az azt megelőző időszak a szeretteidre irányítja a figyelmet. Mit jelentenek számodra? Képes vagy-e felelősséget vállalni értük? Tudsz-e, akarsz-e hűséges lenni hozzájuk? Leginkább a 10-e és 14-e közötti időszak segít megtalálni a válaszokat, figyelj környezeted reakcióira, saját érzéseidre! Ha lehetőség van tisztázni, megbeszélni egy helyzetet, tedd meg, ha nem, engedd, sirasd el! Bízz magadban, akkor jó döntést fogsz hozni.

Aszcendens

Itt az idő, hogy megtöltsd az életed a jövődet építő célokkal, jó (családi) kapcsolatokkal – önbizalomra, önbecsülésre lesz szükséged hozzá, na és kitartásra a megvalósításhoz. A hó elején anyagilag is módod lesz rendezni soraid, 20-a után viszont a szerelem nyithat ki új kapukat az életedben.

SKORPIÓ

skorpio

Egyéves ciklus ér véget a hónapban – 2-án a Jupiter a Nyilas jegyéből átlép a Bakba. Gondold végig az elmúlt évet – milyen lehetőségeket kaptál, hogy alakult át az életed emberileg, anyagilag, egzisztenciálisan. Tehetsz-e még valamit, hogy elégedett legyél. A hónap elején még jöhet egy nagy lehetőség, de egy fontos időszak is a végéhez érhet, s lassan elkezdhetsz felépíteni egy teljesen új életet is, azokra az alapokra, amiket eddig sikerült letenni. A jegyedben járó Mars szinte kimeríthetetlen erőt ad, gyakorlatilag nincs, amit ne tudnál elérni, ha elég energiát fektetsz a megvalósításába. 22-étől egyre több ízelítőt kapsz az elkövetkezendő egy év feladataiból is. Az ünnepek már ennek jegyében telhetnek.

Aszcendens

A jegyedben járó Mars segít néhány fontos döntést meghozni, ráadásul szóban és tettekben is remekül tudod képviselni magad! Ez különösen hasznos lehet bármilyen projektben, főleg ha anyagilag is érintett vagy benne. A kiadásaidat viszont ésszerűsítsd, az ajándékokkal se ess túlzásokba!

NYILAS

nyilas

A tavalyi év számtalan lehetőséget adott a személyes fejlődésre, kibontakozásra. Ideje stabilizálni az elért eredményeket. Erre tökéletesen alkalmasak azok az energiák, amiket a december 2-án Bakba lépő Jupiter biztosít. Egyéni horoszkópodtól függően életednek aktuális területén új feladatok várhatók, nagyobb felelősséget kell vállalnod, több lesz a kötelezettséged. Ez járhat több munkával, a bővülő családdal együtt járó teendőkkel, de anyagi kihívásokkal, lehetőségekkel is. Az elmúlt évek eseményei már jelezték, mi lehet az irány, de a jegyedbe lépő Nap, majd a Merkúr is ad még lehetőséget, hogy megértsd, kivel és merre kell tovább indulnod.

Aszcendens

Elkezd beérni az elmúlt évek munkája, s ez lehetőséget ad arra, hogy egy új életet tudj felépíteni magadnak. Ehhez viszont anyagi dolgaidat is racionalizálni kellene, s megnézni, milyen hosszú távú befektetések tudnák hosszú távon is stabilizálni a helyzeted. Amit most elindítasz, 12 évre ad alapokat.

BAK

bak

A Vénusz már a jegyedben jár, jelezve, hogy ideje a vágyaid szerinti útra lépni. Hogy ezek érzelmi vagy anyagi indíttatásúak-e, azt döntsd el te, mindenesetre most valóban sokat tehetsz azért, hogy ezen a két területen megtalálhasd a számításaid. A legnagyobb segítségre a 2-án a Bakba lépő Jupiter lesz benne. Életed legfontosabb ciklusát indítod el! Soha nem lesz annyi esélyed az életed új alapokra helyezni, mint a most induló évben. Csak tudatosítanod kell, hogy azt a hihetetlen energiát, ami most a rendelkezésedre áll, hogy tudod a leginkább a magad és a világ hasznára fordítani. A jegyedbe lépő Nap 22-étől mindenesetre kijelöli az év feladatait, figyeld a lehetőségeket! Boldog születésnapot!

Aszcendens

Sorsfordító időszak előtt állsz. Nem mintha ez nagyon meglepne, egész életedben azt érezhetted, hogy többszöröse jutott a kihívásokból. Az előző két év pedig különösen emberpróbáló volt. Ahhoz, hogy tovább tudj lépni, félre kell tenned a kishitűségedet és extra (ön)bizalmat kell begyűjtened. Erre van most esély.

VÍZÖNTŐ

vizonto

A Jupiter elhagyja a Nyilas jegyét és követi a Szaturnuszt a Bakba. Az Uránusz is megmelegedett már a Bikában. Megnő a földjegyben járó bolygók száma, jelentősége. Ideje kezedbe venni az életed irányítását. Megerősödni, magadra találni, olyan barátokra, társakra lelni, akik a jövője építésében a segítségedre lehetnek. Bár egy fejezet véget ér, a sikerszéria folytatódhat, hogy mennyire, az nagyban függ attól, hogy milyen mértékben tudod a hited felépíteni, megtartani a lelkesedésed akkorra is, amikor nem mennek olyan könnyen a dolgok. 22-ig még egy utolsó nekifutással próbálj mindent megoldani, aztán csendesedj el egy kicsit. Töltődj fel családod, barátaid körében, hogy szeretettel a szívedben tudj hozzákezdeni az új kihívásokhoz. A 20-án jegyedbe lépő Vénusz segítségedre lesz benne.

Aszcendens

Élvezd ki az ünnepek nyüzsgését, a baráti, családi együttlétek érzelmileg most nagyon sokat adnak. Szükséged lesz rá, a munkádban is komoly hajrá várható és valószínűleg néhány rendezetlen ügyet is muszáj majd tisztába tenned. A most induló időszak a következő éved alapozza meg, adj bele apait-anyait!

HALAK

halak

Lobogni, lelkesedni, hinni, függetlenül attól, mások mit gondolnak – ez az egyik életfeladata. Erről szólt az elmúlt év és erről fog még szólni a hónap első fele is. Gondold végig, mit akarsz elérni, mi kell a boldogságodhoz, mitől éreznéd teljesnek az életed. Másodikán a Jupiter búcsút mond a Nyilasnak és átlép a Bak jegyébe, ezzel a nagy álmok elérhetővé válnak. Ehhez azonban már nem elég a lelkesedés, sokkal inkább kitartásra, szorgalomra lesz szükség. A sikerei azon múlnak, hogy képes-e elegendő munkát, energiát fektetni a céljaid elérésébe. 22-étől kapsz egy kis ízelítőt a jövő feladataiból, a 26-ai Újhold idején pedig indulhatnak is a projektek. Fordulatokról, új kihívásokról a sors bőven gondoskodik majd.

Aszcendens

Az elmúlt év komoly fejlődési lehetőséget hozott, remélhetőleg megtaláltad azokat a célokat, amikben igazán hinni tudsz. Most ezekre tudsz építeni a legjobban, sok beletett munka és megbízható partnerek kellenek ahhoz, hogy tovább tudj lépni. A nagy álmok és a realitások viszont mindig legyenek szinkronban egymással!