Előrejelzés 2019 októberére

A Mérleg hava kapcsolatainkra irányítja a figyelmet. Rávilágít együttműködő képességünkre, békésebb, harmonikusabb, kompromisszum készebb energiákat hoz, lehetőséget kapunk rá, hogy kell saját érdekeink mellett mások szempontjaira is figyelemmel lenni. Jó az időszak alkotásra, művészeti tevékenységekre, de stratégiai kérdések és konfliktusos helyzetek rendezésére, s bármilyen együttműködésre is.

A Skorpió időszakban elfojtott, meg nem élt vágyaink kerülhetnek a felszínre. A megismerés csak az első lépés, érdemes „dolgozni” azon, amit találunk. Ajánlatos sokat meditálni, mély beszélgetéseket folytatni.

Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.    

 

Október 3-án a Merkúr a Skorpióba lép.

A Plútó által fémjelzett Skorpióban a Merkúr nem nagyon finomkodik. Kérlelhetetlenül odavágja az igazat, nem törődve azzal, mennyire bánt meg vele másokat. Ebben az időszakban nincs számunkra tabu, az utolsó részletig utánajárunk mindennek. Szívesen pillantunk be tiltott dolgok mögé is, élvezettel derítünk ki titkokat, vesézünk ki helyzeteket. Kommunikációnk célratörő, határozott és következetes, nehezen viseljük, ha valaki ellentmond nekünk. Ebben az időszakban hajlamosak lehetünk éles, sértő, cinikus megnyilvánulásokra, robbanékonyságra. Nem árt tudatosan figyelni magunkat, nehogy fölöslegesen megbántsunk másokat! Spirituálisan sokat fejlődhetünk, gondolataink komoly átalakító, transzformáló erővel bírnak. Érdemes kihasználni!

Október 4-én a Mars a Mérlegbe lép

Az elmúlt két hónapban a mindennapok teendői, munkánk vitte el az energiánkat. A Mars Mérlegbe lépésével kapcsolatainkra irányíthatjuk a figyelmünket. Felerősödnek vágyaink, ha nincs párunk, azon vagyunk, hogy megtaláljuk. Szívesebben flörtölünk, erős bennünk a csábítás vágya. Jobban foglalkozunk külsőnkkel is, ezért érdemes erre az időszakra tenni a szépészeti beavatkozásokat, kezeléseket. Most nem a munka az első, lazább életre vágyunk, társaságra, baráti együttlétekre, s főleg szerelemre. Jól szeretnénk érezni magunkat, s a cél érdekében kompromisszumokra is képesek vagyunk. Valószínűleg nem sok döntést hozunk most, viszont nagyon sok tapasztalatot szerzünk, melyeket később remekül tudunk majd hasznosítani.

Október 4-én a Plútó megáll, majd megindul előre.

A Plútó április óta járt visszafelé. Az elmúlt hónapok főleg belső változást, konfliktust hozhattak, megélhettünk „már sosem lesz olyan, mint azelőtt” érzéseket is. Mostanra ezeken túl vagyunk, az átalakulás időszaka befejeződött, legalábbis azé a területé, amelyet a bolygó idáig érintett. A transzformáció égitestének előreindulásával hatalmas teremtő erő szabadul fel bennünk, ha sikerül a szolgálatunkba állítani és megszabadulni félelmeinktől, segítségével bármire képessé válhatunk.

Október 8-án a Vénusz a Skorpióba lép.

A lágy, nőies, harmóniára törekvő Vénusz a Mérlegben maximálisan ki tudott bontakozni. A Skorpióba lépve – a Plútó, a transzformáció, a hatalom, a mágus bolygójának uralma alatt – szenvedélyessé, elszánttá válik. A Vénusz évente jár a Skorpió jegyében, érdemes megfigyelni, hogy éljük meg ezt az időszakot, hogy legközelebb fel tudjunk készülni rá. Mindenesetre most a legtitkosabb vágyaink kerülhetnek felszínre, gyökeresen felforgatva eddigi életünket. Művészeknek nagyon kreatív időszaka lehet, s hozhat szenvedélyes kapcsolatot, fokozott szexualitást, mindent elsöprő érzéseket, szélsőséges anyagi helyzeteket is. Vizes jegyűek (Nap, Hold, aszcendens vagy Vénusz a Rákban, Skorpióban vagy a Halakban) jól tudnak profitálni ebből az időszakból.

Október 23-én a Nap belép a Skorpióba.

Az elmúlt hónapban a harmónia megteremtése volt a legfontosabb. Sokkal jobban figyeltünk barátaink, párunk igényeire, gyakrabban kötöttünk kompromisszumot a békesség kedvéért. A Skorpióba lépő Nap már nyíltan vállalja véleményét és nem fél a következményektől sem. A titokra, a valódi okokra kíváncsi, ezért könyörtelenül megmutatja, mi gátol minket a fejlődésben. Semmilyen kompromisszumra nem képes, felszínre hozza elfojtott érzéseinket, szívósan, szenvedélyesen, kitartóan keresi az igazságot. Ebben az időszakban életünk „mélyrétegeire” látunk rá, megismerjük elfojtott, meg nem élt vágyainkat, valódi énünket. Intenzív, szélsőséges hangulatváltozásokkal teli hetekre számítsunk, amikor szenvedélyes, érzéki vagy épp sötét, magányos időszakok váltják egymást. A vizes jegyűek (Nap, Hold vagy aszcendens a Rákban, Skorpióban vagy a Halakban) különösen jól tudják hasznosítani ezt az időszakot.

 

KOS

kos

Nézz körül családi, baráti, kollegiális kapcsolataidban, próbáld megérteni, mi miért történik, kivel miért olyan a viszonyod, amilyen. Megvan-e az egyensúly az „adok-kapok” között. Lehet, hogy pár csatát meg kell vívnod, meg kell kötnöd egy-két kompromisszumot, hogy működtetni tudd őket, helyreállíthasd a bizalmat. Elsősorban magadban keresd a megoldást, ne a másikban. 8-ig könnyebben tudsz együtt rezegni környezeteddel, ez az időszak hozhatja a legmeghittebb pillanatokat, a legtöbb találkozást, együttműködést, s szerződést, közös projektet is. Később már sokkal inkább a mély beszélgetések, a problémák felszínre hozatala ígér eredményt.

Aszcendens

A hónap elején munkád, napi teendőid igényelnek nagyobb figyelmet, ne sajnáld az idődet, minden befektetett energia meg fog térülni! 4-étől már kapcsolataidon lesz a hangsúly, kifejezetten hasznos lenne, ha nem csak a saját szempontjaidra figyelnél, hanem párod, üzlettársaid véleményére is nyitottabb lennél.

BIKA

bika

Most főleg a mérleg és a skorpió energiák dominálnak, ami magán- és üzleti kapcsolataid rendezésében egyaránt a segítségedre lehet. Leginkább úgy, hogy a felszínre kerülő régi problémákat, konfliktusokat rendezed végre. Főleg munkahelyeden lehetnek olyan helyzetek, amikor meg kell védened saját álláspontodat vagy meg kell hoznod egy ideje már halogatott döntést. A konfliktusok felvállalása mellett próbálj olyan megoldásokat keresni, ami mindenki számára elfogadható! Az időszak szerződéskötésekre, komoly (munka)tárgyalásokra is alkalmas, de pároddal is új szintre léphettek, ha nem elégedtek meg a felszínes kommunikációval, hanem megpróbáljátok a problémáitok okát megkeresni.

Aszcendens

Végtelenül makacs tudsz lenni, ha valamit a fejedbe veszel, nehéz eltéríteni tőle. Márpedig a hó első felében munkádnak és magánéletednek sikere is azon múlik, hogy mennyire tudsz együttműködni, közös nevezőre jutni pároddal, kollégáiddal. Próbálj egy kicsit belebújni a bőrükbe és az ő szemüvegükön át nézni a világot!

IKREK

ikrek

A mérleg energiák előtérbe hozzák a kapcsolataidat. Lesz egy rövid szakasz 4-e és 8-a között, amikor nem csak a Nap, a Merkúr, hanem a Mars és a Vénusz is itt időzik, ebben a néhány napban a legnagyobb az esély kapcsolataidban közös nevezőt találni. Ismerkedésre, problémák felgöngyölítésére, komoly beszélgetésekre egyaránt tökéletes az időszak, mert mindenki sokkal kompromisszumkészebb, mint egyébként. Arra viszont az egész hónap lehetőséget ad, hogy végiggondold, mi köt össze szeretteiddel. Mennyire mélyek, harmonikusak a családi-, baráti-, kollegiális kötelékeid? Mennyire vagy együttműködő? Ha sikerül megértened kapcsolataid működését, saját mozgatórugóidat, közös pontokat is könnyebb lesz találnod.

Aszcendens

Érdemes lenne néhány kérdésen elgondolkodnod! Mennyi öröm van az életedben? Milyenek a kapcsolataid? Mennyire mély és őszinte a viszonyod családoddal, pároddal, kollégáiddal? Jó lenne most sokat beszélgetni, ellentéteket elsimítani. Nem kikerülve a konfliktusokat, hanem megérteni, hogy mi lehet az okuk.

RÁK

rak

A Szaturnusz ismét egyenesben, új kihívásokra készülhetsz, melyek főleg párod, családod, környezeted felől érkeznek. Február elején, szeptemberben már volt rá utalás, mire számíthatsz, de az is meglehet, hogy egy akkor induló folyamat ér most a végére. Több felelősség, nagyobb kitartás, céltudatosság – ezekre mindenesetre nagy szükséged lesz. Az út mérleg és skorpió energiákkal van kikövezve, vagyis megoldás, közös nevező csakis teljes őszinteséggel születhet. Érdemes minden eddig szőnyeg alá söpört problémát, sérelmet, érzést a felszínre hozni, megbeszélni. Tisztán, szeretettel. Ha igazán fontosak azok, akikkel most dolgod, feladatod van, harcolj értük!

Aszcendens

A ki nem mondott szavak előbb-utóbb életre kelnek, s akkor már nem tudod kontrollálni őket. Sok fájdalmat, szenvedést meg tudsz spórolni, ha nem gyűjtögeted a sérelmeidet. Most főleg otthon fontosak a beszélgetések, soha jobb alkalmat, hogy elmondd, ami fáj...és azt is, ami boldoggá tesz. 

OROSZLÁN

oroszlan

A Mérleg energiák a legdominánsabbak, ami elengedhetetlenné teszi, hogy mások szemszögéből is láthasd a dolgokat, s felülbírálhasd eddigi véleményedet, elképzeléseidet, ha a helyzet úgy kívánja. Muszáj kompromisszumkésznek lenned, magán- és munka vonalon egyaránt. Még akkor is, ha – főleg családi életedben – felszínre kerülhetnek olyan elfojtott sérelmek, félelmek, problémák, amiket meg kell oldanod. Hidd el, képes vagy megbirkózni velük! A „hogyan” azonban nagyon fontos, légy együttműködő, próbáljatok olyan megoldást találni, amivel mindenki elégedett! 13-a környéke a legalkalmasabb fontos projektek elindítására. Érzelmi életed is ekkor a legintenzívebb..

Aszcendens

Jót tenne most egy kis környezetváltozás. Utazz el, ha teheted, vagy legalább tölts sok időt jó társaságban, szeretteiddel - nagy beszélgetések, vidám együttlétek közepette. Az utolsó héten már vonulj vissza, s próbálj komolyabban elmerülni az otthoni teendőkben, s rendezni a családi viszonyokat, ha szükséges.

SZŰZ

szuz

Ha fontos döntést kell hoznod, a hó első napjaira időzítsd! A 3-ig jegyedben járó Mars nem csak ebben lesz segítségedre, hanem abban is, hogy fel merj vállalni egy konfliktust, ha úgy szolgálják az érdekeid. A hó további részében sokkal inkább a kompromisszumkészségedre lesz szükség, különösen ha anyagiakról van szó. A hétköznapok szintjén a mérleg és skorpió energiák egyszerre lesznek jelen, tehát az együttműködés alapja csakis az őszinteség, a korrekt, tisztességes hozzáállás lehet. Most nagyon fontosak a mély és miértekre választ kereső beszélgetések, s nagyobb igényed lesz intenzív érzelmekre, szenvedélyes együttlétekre is. A fontos projekteket, tárgyalásokat, találkozókat a 27-ei Újholdra időzítsd!

Aszcendens

Ideje rendbe tenni, átstrukturálni. anyagi dolgaid, de ehhez az is kell, hogy megtanuld értékelni saját tudásod, képességeidet. Csak így fogod elérni, hogy mások is megbecsüljenek. Az időszak tanulási, utazási lehetőségeket is hozhat, különösen akkor érdemes élni velük, ha a munkádban előrelépést jelenthet.

MÉRLEG

merleg

Az időszak segít magadra találni, támogatja, hogy az életedben oly fontos dolgok – a szépség és harmónia, a szeretet és szerelem jelen legyen a mindennapjaidban. Láthatod a céljaid, tudatosíthatod, mi a feladatod. Figyelj a vágyaidra, használj ki minden pillanatot, amitől töltődhetsz, boldog és elégedett lehetsz! A te erőd, titkod abban van, hogy könnyen megtaláld a hangot másokkal. Csak közben elfelejted a saját életedet élni, ez pedig előbb-utóbb frusztrálni kezd. Néha muszáj emlékeztetni magad saját álmaidra, igényeidre! Most van itt az ideje! A legnagyobb csaták otthon várhatók, a félelmek és elfojtás építette falakat a bizalom, az őszinte beszélgetések és a végtelen szeretet tudják lebontani.

Aszcendens

A 4-én jegyedbe lépő Mars segít elindítani régóta halogatott projekteket, döntéseket hozni, szenvedéllyel telíteni az életed. Rendezd kapcsolataidat és végre tedd rendbe anyagi ügyeid! Aktuális lehet a szerelem is, különösen facér hölgyek remélhetnek kalandot, izgalmas együttléteket.

SKORPIÓ

skorpio

A Mars 4-én lép át a Mérleg jegyébe. Másfél hónapra fontosabbá válnak a baráti, társasági élmények, a másokhoz való kapcsolódás lehetősége, s gyakorolhatod az együttműködést, a közös munkát, kompromisszumkészséget is, ami lásd be, nem mindig megy könnyen. Ekkorra már a Merkúr, 8-ától pedig a Vénusz is a vendéged lesz, tehát a problémák, helyzetek tisztázása, megbeszélése is elkerülhetetlen. Céljaid eléréséhez nem csak a meglévő kapcsolataidnak rendbe tételére lesz szükség, hanem új társak, szövetségesek keresése, megtalálása is jól jöhet. A következő évi feladataidra a 23-án jegyébe lépő Nap ad rálátást, a 28-ai Újhold idején érdemes elindítani új projekteket, folyamatokat. Boldog születésnapot!

Aszcendens

23-án lép a Nap a jegyedbe. Ez lesz a személyes évednek kezdete. Próbáld előkészíteni! Végiggondolni az elmúlt éved - megnézni, hivatásodban, kapcsolataidban ott tartasz-e, ahol szeretnél. Min kellene változtatnod? Rendezd gondolataidat, aztán kezdj hozzá a tennivalóknak! Szerelem, találkozások is várnak, ha nyitott vagy rá.

NYILAS

nyilas

A mérleg energiák segítenek rendezni a kapcsolataidat, szövetségeket kötni, közös projekteket elindítani. Fontosabbak lesznek a barátok, a jó társaság, hogy az élményeidet, gondolataidat meg tudja osztani másokkal. Szerencsére könnyen kötsz ismeretséget, s lehengerlő a stílusod, ezért nemigen kell félned attól, hogy magadra maradsz vagy nem sikerül a terveid keresztül vinni. Közben egyre erősebben jelennek meg a skorpiós energiák is - először a Merkúr, majd a Vénusz és a Nap segít elengedni mindazt, ami már nem szolgálja a fejlődésedet. Jó, ha visszavonulsz egy kicsit, és átgondolod az elmúlt évet, megnézed, mit értél el, mit szeretnél még. Gyűjtsd az (lelki)erődet, figyelj, elsősorban magadra, a belső hangodra, de környezete reakcióira is. Mind rólad „árulkodnak”, tanulj belőle!

Aszcendens

Egy bő hónapod van arra, hogy kihozd a maximumot magadból. Megtaláld, miben tudsz kiteljesedni, mi az, amitől gazdagnak, teljesnek érzed az életed. S azt is, hogy kik lehetnek a segítségedre benne. Vigyázz kapcsolataidra, mert nagy szükséged van olyan tükrökre, amelyek nem csak a szépet, hanem az igazat is mutatják.

BAK

bak

A jegyedben járó Plútó egyenesbe fordul - még több lehetőséget adva rá, hogy az életed új alapokra helyezzed. A Mérleg energiák dominanciája elsősorban a kapcsolataidra ad rálátást, tehát most ezen a területen tudod a legtöbb változást generálni. A 4-én ide érkező Mars nem feltétlenül a szelíd megoldásokat részesíti előnyben. Főleg, hogy közben a Merkúr és a Vénusz a Skorpió jegyébe lépett. Sok minden felszínre kerülhet a magánéletedben és egyéb kapcsolataidban - akármilyen nehéz, mindig próbáld korrekten, de határozottan intézni! Az időszak karrieredben is hozhat előrelépést. Ha szükséged van támogatásra, csak kérj, mindig lesz, akire számítani tudsz.

Aszcendens

Minden kihívás edzettebbé tesz, de a keménységnek megvan az ára is. Könnyen eltávolodhatsz az emberektől. Figyelj a kapcsolataidra, mindig szánj időt arra, hogy szeretteiddel, barátaiddal bensőséges legyen a viszonyod. Most ez a legfontosabb, ha sikerül, karriered is új lendületet vesz.

VÍZÖNTŐ

vizonto

Komoly csoportosulás van a Mérleg és Skorpió jegyében. Most kellene helyre tenni és/vagy elengedni mindazt, ami nem működik már az életedben. Elsősorban kapcsolataidban kéne körülnézned - kivel tudsz és akarsz, kivel nem együtt lenni, együtt dolgozni. S persze azt is érdemes végiggondolni, te mennyire vagy együttműködő, tudsz-e kompromisszumot kötni, ha szükséges. A skorpió energiák nem csak mélyre temetett érzelmeket hoznak a felszínre, segítenek megtalálni, megérteni a problémáid okát is. Beszélj róluk, keress olyan embereket, akikben megbízol! Az időszak a karrieredet is beindíthatja, de utazási és tanulmányi lehetőségeket is hozhat. Különösen 28-a ígér meglepetéseket.

Aszcendens

Az időszak nagyon sok tanulási lehetőséget ad. Konkrét tanulmányokat, külföldi utakat is hozhat, de belső, lelki folyamatok is elindulhatnak. Hagyd, hogy feljöjjenek a mélyre temetett érzések, s begyógyuljanak azok a sebek, amik saját testedet-lelkedet és másokkal való kapcsolatodat mérgezik. Komoly önvizsgálatra lesz szükség.

HALAK

halak

A hó első felében a Mérleg energiák a legerősebbek. Megnő a kapcsolatok jelentősége, leginkább a szerelemben, szenvedélyben, kötődéseidben, mély beszélgetésekben találod meg magad. A kompromisszumkészség elkerülhetetlen, mindig keresd az egyensúlyt, a közös pontokat az „én és te” között! Ha nehezen megy vagy bármilyen probléma van a kapcsolataiban, gondold át, hogy vajon mi lehet az oka és hogy tudnál változtatni rajta! Most kellene tisztába tenned az anyagi dolgaid, rendezésre váró ügyeidet is – különös tekintettel a hitelekre, adósságokra, örökségekre, esetleg társas vállalkozásból adódó pénzekre. A változást, fejlődést ígérő döntéseket, találkozásokat, utazásokat, projekteket 13-a környékére időzítsd!

Aszcendens

Sokszor a környezetednek kell szembesítenie azzal, hogy álmokat kergetsz. Most anyagi kérdésekben lehet szükséged tanácsra, szövetségesre, olyanra, aki reálisabban látja a lehetőségeket. Érdemes hallgatnod rá! Ha fontos vizsgád, tárgyalásod, utazásod van, a hó közepére időzítsd!